Archive for September, 2004
tudtam én amikor este 9kor láttam a csatornákból felszálló meleg levegó gőzét, hogy rá fogok fagyni a kurva bringára hazafelé de valahogy nem hittem benne … aztán mégis. Már csak azt nem fogom fel ésszel, hogy tavaly ősszel hogy bírtam még -5ben is nyeregben …
szóval morcosan értem haza, ráadásul ilyenkor már lehet lopakodni mert az a kurva pinceajtó hangosabban nyikorog mint bármelyik riasztó … és persze család durmolt szóval még az azt az igazi
“az előszobából rugom a szobába a tornacipőt, a cuccom meg ledobálom ahol éppen járok aztán tolok a fejembe kaját / piát miközben a TV -t kapcsolgatom -mintha lenne értelme- amíg a kád megtellik forróvízzel …” életérzést se volt módomba átélni, helyette majszoltam valamit a konyhában és letusoltam …. most meg dolgozhatok vazzeg reggelig mert még a végén ezzel is elcsúszok …
kapcsolódó benyomások:
általában csípem az őszt de ez az idei valahogy nem jön be … legalábbis nincs az a színes lombú fákat látok de nem fagy be a seggam ha sétálok alattuk időjárás sehogyse …
valahogy nem nyugtat meg, hogy anyám ugyanazt a gyógyszert szedi korából fakadó csontkopásra mint amit nekem írt fel alig 2hete a kuruzsló (állítása szerint kopásra) … már csak azért sem, mert akkor én mit fogok kapni amikor annyi idős leszek mint anyu .. új lábat? …
Könyvajánló:
Simon Singh: Kódkönyv
alapvetően a titkosírásokról és rejtjelezésről szól, de nem olyan informatikus halandzsa. Szól a modern dolgokról is (Enigma és társai) meg a régi ősi módszerekről illetve azok akkori és mostani megfejtési kísérleteiről (lineáris B irás, egyiptomi hieroglifák stb) a könyv határozottan JÓ
miért költenek cégek (valószínűleg igen sok) pénzt arra, hogy a táblás (és másmilyen) csokoládéknak csilli-villi kinézetet adjanak. Egyrészt amikor kinyitom a csomagot akkor az alját látom amin semmi sincs csak szép lapos … odáig meg egyik tábla se jut el, hogy meg is fordítsam :)
több mint egy hete csend honol a SaimonsaisBlog -on de a FAN -ok megnyugtatására közlöm még élek
mondhatnám, hogy a diplomámmal szenvdek vagy dolgozok de egyik se lenne igazán igaz, valahogy nincs érkezésem egyikhez se … pedig kéne már mindkettőt. (lehet, hogy túlnyaraltam magam és már sose fogok tudni ilyesmivel foglalkozni? :) )
Ilyen a világon nincsen, sztory megesett Saimonsais -al alig 3perce:
Előzmény: anno megboldogult EstFM_Radio_Fan koromban megkedveltetődött velem a Hiperkarma mint olyan, persze igazából annyira nem fajzódtam el, hogy elvakult hívő legyek de az a két szám ami a köztudatba lett paszírozva volt (dob meg a basszus valamit r’n'r 2000 c. nóták) megkedvelődtek …
Ma valahogy rámtört a fene nagy nosztalgia, előbányásztam az albumot meghallgattam párszor a számot … lényeg a lényeg nem hallottam az R’N'R 2000 számot sacc per kábé 4éve … de most elővadásztam és jól meghallgattam …
Jelen helyzet: a MelleslegFM Rock/Altern/Metál – adója folyamatosan szól a netről ha zenére vágy fülem …
Az esemény: na mi szólt alig 3perce fent említett Netrádióból … na mi … hát perszehogy az, hogy:
nem fáj hogy ugyanúgy fúj a szél
nem fáj hogy tietek még a tér
nem fáj én nem itt nõttem fel
engem itt senki
engem itt senki
engem itt senkinem ismer
mostantól nincs hozzám közöd
én nálad messzebrõl jövök
nem számit rólam mit hiszel
hidd el hogy sosem hittem el
téged viszlek magammal meglátod
jobb lesz azonnal rádnézek
a szemed véreres kiszúrlak kábítószeres
bújj elõ és elmondom mi van
sávonként állítom magam
ez bennem mindig fogható
bömböl az IQ-rádió
mindenütt jó de messze a legjobb
(Hiperkarma – R’N'R 2000)
bazzeg a Nagy Testvér tényleg szereti az ilyen mókákat :)
mégiscsak bealudtam … szorry fater ! :) (jófej volt az öreg nem rángatott ki az ágyból …)
FELHÍVÁS:
bárki aki tudja, hogy valami honlapja a Közgáz -as nyelvvizsgalehetőségeknek az méledze ( saimonsais kukac frímél pont hú ) már el Saimonsais bácsinak had ne kelljen becsápolni a Horánszky u. -ba … nincs kedvem villamosra szállni a bringát meg összerakni / takarítani kéne még mindig különben nem van pofa emberek közé menni vele …
ezenkívűl szintén izgat, bármiféle tapsztalat WirtsáftszDojcs vizsgával kapcsolatban mert a jelenlegi palettám igen szűk (Öszerechise Insztitút, GOETHE, BGF, Közgáz) és januárban vagy mikor villantanom kéne egy efféle papírost különben oskola sátáni mosollyal beint nékem … első kettőről annyit tudok hogy drága utóbbi kettőről meg mindenféle infokat hallottam már van aki ezt dícséri van aki azt … én meg itt tépelődőm vajh melyiket szeressem …
valahogy ébren kell maradnom 9ig ha már most értem haza (a kártya időrabló tevékenység) mert fater megcsinálta a tuti délelőtti programot … és ha már rááltam lerugdossa a veséimet heretájra ha bealszom itten neki :)
ja és a Liszt Ferenc téren található MENZA névre hallgató lebuj kötelező hely az Oktogonon, ellentétben a többivel az árak egészen tűrhetőek és ami a legfontosabb a konyhája nagyon rendben van !!! Évfolyamtársak persze ezt az enyhén szoc-retró stílust amit képvisel kelllően lehúzták de nekem akkor is bejött … és a kiszolgálás tipikusan olyan volt, hogy a jatt nem kötelességből csuszott ki hanem igenis járt … (ez pedig ritka …)
Saimonsais kitalálta a zuhany alatt tölti a hátralévő időt … mert ott megszabadulok a cigiszagtól és remélhetőleg nem alszom el
uszoda – persze meghiusúlt mert a család az szeret programot tervezni mihaszna sarjának …
majd ma … talán …
továbbra is ezen kuncogok magamban: “vedd ki vedd ki” (gy.k.: teljes vicc lásd lentebb)
uszoda – persze meghiusúlt mert a család az szeret programot tervezni mihaszna sarjának …
majd ma … talán …
továbbra is ezen röhögök: “vedd ki vedd ki” (gy.k.: teljes vicc lásd lentebb)
Ha már a kultúrát ajánlgatom itten rendszeresen akkor megint :
Pilóta Rádió.MP3
Saimonsais – erőt vesz magán és ellátogat az uszodába … mert az vizes és most csak alig 600 pénz a beugró (nekem erősen rémlik, hogy volt az már 800 is … meg is lepődtem a kiíráson minap mikor benéztem, már nem is tudom micélból …)
A nap vicce:
Debil család horgászik, kifogják az aranyhalat.
Aranyhal: “Ha visszadobtok, teljesítem 3 kívánságotokat.”
Gyerek: “Sünit, sünit!!”
Apuka: “Sünit az anyád p*csájába!”
Anyuka: “Vedd ki, vedd ki!!”
”
Jonny volt az egyetlen aki nálam is gusztustalanabb tudott lenni.
Sráckorunkban gusztustalansági versenyeket rendeztünk …
kiköhögtem egy rakás turhát az asztalra, mire ő:
kezdőtől nem rossz és fogott egy szívószálat …
”
hát ezt néztem estimese helyett :)) – ha nem vágod, akkor iszonyú gyorsan tessék pótolni … !!!! (segítek, kulcsszó: Ford Fairlane)
a vasárnapi TV nézés csak ugy tud jó lenni ha kerek 3és1/2 percenként az ember csatornát vált, szigorúan a sorban következőre … és így nézi a képládát … akkor TALÁN de csak talán össze tud agyalni magának ha nem is egy jó de egy vicces 2-3 órás filmet … egyébként meg penetráns az egész …
kivéve a pókerközvetítés mert az kellemes … bár szegény Korda György közvetítés közben közli egy fazonról aki legalább egyik családi ágon arabus illetőségű, hogy idézem: “érdekes fajta” … aztán elharapja a mondatot :))
hogy éppeszű ember (én) ilyen verőfényes nyári napon miért ül otthon:
1. össze kéne rendesen rakni a bringát mert tegnap nem sikerült sőt le is kéne mosni …
2. kellemes tavaszi fáradtság vett erőt rajtam a Mátra után (ami jó); az erdei szederzabálás felborította a salakanyagháztartásom (ami mókás a család többi tagjának mikor kiguvadt szemekkel kocogok a kis faházhoz hónom alatt a nemzeti sporttal); már megint fáj a lélegzés … (ami viszont aggasztó);
Ma a Mátra volt soron … bringával … az első terv reggel 6kor való találkozás volt, aztán hála a jó istennek ebből lett 7óra (csak halkan jelzem, hogy ez még így is iszonyú korán volt nekem … de tényleg csak halkan jelzem mert még mindig meg nem értett ember vagyok ha arra terelődik a szó, hogy én vajon mikor kelek és fexem)
aztán autóba be … fel a sztrádára had szóljon! Megérkezés. Bringák összerakás, fel a hegyre. Aztán le a bringáról mert
1. ez baszott meredek
2.ez baszott sziklás is …
lett belőlle hegyre feltolás völgybe lecsalinkázás. Aztán a nap közepe felé egész türhető lett az út hosszú tízpercek teltek el és nem kellett leszálni a drótszamárról … majd jött a délután fénypontja az eltévedés melyet a klasszikus példa szerint orvosoltunk:
“itt levágunk a völgybe és kész f@szom fog visszamenni”
na ebből lett kb 40perc levágás a senki földjén a susnyásban (bringával) aztán nagy nehezen út megtalálása és a tervhez képest 2és1/2 óra késéssel befutáskor … viszont így találtunk akkora szederföldet mint ház és be is lakmároztunk okosan ahogy kell
most megfürödve azon pörög az agyam, vajon haverok után induljak-e a G. -kocsmába vagy azt már pihentessem mire oda érek már ugyis éppen jönnének el valami zenés-táncos helyre ahova én ugyse mennék, pláne hogy holnap délelőttre már megszerveződött a fejem felett a tuti program :I
VAZZEG
egy nagybevásárlás a városban kerek 6órába tellet … persze későn kaptam észbe, hogy nem péntek délután kéne nekivágni mert mindenkinek akkor jut eszébe … dehát így lett … mindenesetre számos “autóban hallgatni jó” rádió slágerlistáját kivülről tudom már ….
Jó dolog 3 óra alvással átbringázni a városon a gyárig … még jobb dolg most hazaérni és lefeküdni aludni … :) HeHe akik teljes műszakot nyomnak most indulnak ebédelni … szar ügy … vagy mi
kevésbé jó dolog a Váci út kellős közepén ( 6sáv oda-vissza ) zebrától 300m -re karonülő gyerekkel anyát átvágni a forgalom kellős közepén … igazából az ilyenért azért kár mert
ad 1: veszélyezteti a kölköt
ad 2: talán de csak TALÁN mégis jobb annak a kölöknek vele mint az árvaházban ( ha esetleg konfrontálódnának egy autóval és anyuci nem kelne fel többet …)
ad 3: iszonyatosan összevérezi a lökhárítót meg a szélvédőt …
taxisokról BKV pilótákról meg szó se essék “mert csak idegesítem magam állandóan … ettől megy fel a cukrom … de hogy mitől megy fel a kávém azt még nem tudom”
gy.k.: az idézet személy Hofi Géza … ;)
Ma se veszek sportcipőt … most fix ledőlök aludni … aztán mehetek vissza a gyárba … ARGH
viszont jót zsugáztunk …
Bakter elindultam sportcipőt venni és mindent csináltam egész álló nap csak cipóboltban nem voltam … voltam a suliban voltam dolgozni találkoztam csoporttársakkal de cipőboltba nem jutottam el …
folyomány: holnap elindulok cipőboltba és kikapcsolom a telefonom
(nap bringás tapasztalata: a város elég nyugis volt persze azért egy taxis megint majdnem megölt – a taxisok már csak ilyenek, kezdem jobban utálni őket mint a buszvezetőket – de ez már belefér … azért remélem egy szer kigyullad alatta az a kurva merdzsó)