Címke: magyarland

a varázsszó

A varázsszó egy igen egyszerű kis szó: “ne”
Például ha azt mondod a felhasználónak, “ne ments az asztalra” akkor 100000% biztos lehetsz, hogy nem azt válaszolja: “jó rendben van”, hanem azt, hogy “miért?” (és itt meg vagy lőve, mert ha azt mondod, hogy “csak bazdmeg” akkor tuskó vagy, ha meg elmagyarázod akkor meg nem érti, hiszen nem informatikus és különben sem érdekli igazán …)
Anomália level 2: abban is biztos lehetsz, hogyha eddig soha semmit nem tartott ott, akkor most ezerrel elkezd oda menteni.
Külön vicces dolog, hogy egy nemzetközi rendszer részeként egyértelműen látszik, mely országok a “renitens” országok ilyen szempontból … röhely. Nyilván magyarland köztük van … nyilván

irattáska

Vágod az a kemény -régimódi esetén- bőrborítású táska, iratoknak. Számzáras. Olyan elegáns darab.
Két féle lény jár vele. Korát tekintve, mindkettő már kicsit idősebb úr.
Az első fajta a jólszituált, öltönyös fazon, nyáron is nyakkendőben, télen bőrkesztyűben.

Ránézel és tudod, hogy a táskában életednél is fontosabb papírok vannak, iratok melyek bizonyítanak, cáfolnak, eladnak, megvesznek.
A másik, hát az a mókás. Az a melós. A standard BaltaArcuApu. Nyáron talán ingben, szigorúan kilátszik a trikó, szandálban … ősszel ugyanaz + kabát és zoknira vett szandálban, télen meg síkesztyű 3szines csíkos pomponos sapka – na meg az aktatáska.
Ránézel és tudod, hogy a táskában reggel volt egy alma, két szendvics meg egy kétdekás. A kétdekás már tuti elfogyott … lehet a szendvics is … az alma ott fog megrohadni.

photoblogok

Két photo-blog -ot olvasok rendszeresen: a daily dose of imagery -t és a chromasia -t.
Mindkettő eszméletlen jó (szerintem), ha éppen nem a fotó kiemelkedő akkor valamit csak, mond amin elgondolkozhatok:
például a tegnapi chromasia -kép KATT – WOW; illetve a (aszem) tegnapi daily dose of imagery kép KATT annyira nem wow, de ő sokkal többször kap el olyan emberi pillanatokat ami teljesen közönségesen megtörténnek máshol, de valahogy (szerintem) itthon (magyarland) nem bírnánk ki, hogy legalább magunkban nem alkossunk negatív véleményt. (na hülye lefekszik a mocsokba-koszba, biztos részeg – pedig csak így élvezi a vízpartot — mosógép meg van)

(ehhez a poszthoz megnyitottam a kommenteket – mert kíváncsi vagyok tévedek-e)

egy hét ott – egy nap itt

Egy hét Öszterrájh – csupa “grüssgott”, “widershon” és a személyes kedvencem: “ich würde gerne bezahlen” (ami sokkal elegánsabb és szebb mint a levegőbe böfögött “fizetnék” felkiáltás). Na szóval ott csiszoltam helyre a ying-yang omat, billent vissza a kis balance. Telefont is kikapcsoltam. Király volt Európában. (majd lesznek képek is … majd 1x) Nyugisan bringázgattunk, sehol se ugattak le, dudáltak félre az útról semmi …
Bezzeg ahogy hazaérek az első napon megtanulom újra, hogy a mogyerinek ostor (Abuse – bringalánc) kell az orcájába, mert lelök az útról csak mert az a vicces és utána még neki áll feljebb … borogassad sósavval paraszt!
Magyarland – no comment :(

alapmatek esőnapra

Ma eset. Pontosítsunk: kurvára esett. Mint bringás nincs bérletem, de a vizipóló nem vonz. Tehát ilyenkor azért buszra szállok. Tudom mert bringával heti 3x teszem meg a távot, kerek 40km -t (20 oda 20 vissza)
tudom, hogy autóval/bringával 40km a 40km BKV -vel több
tudom, hogy bringával ez 45-60perc alatt abszolválható forgalomtól függetlenül de időjárástól erősen függve (szembeszél: szopás) és autóval se több 60percnél köszönhetően az erős városismeretnek és kiforrott dugóelkerülési technikáknak (ezt azért nem tudom tartani akáhonnan akárhova a városban mert nem járok mindenfelé – nyilván) BKV -ve több 1,5 – 2óra, 2átszállással.
tudhatom, hogy bringával ez gyakorlatilag nulla forintos költséggel hozható, hiszen a bringára költött évi 1-2x 10.000 HUF 40km -re jutó része elhanyagolható. Legyen 100HUF, hogy mégis legyen valamennyi. Autóval ez mindjárt könnyebben számolható: ha mondjuk 7-8litert eszik a járgány 100km -en akkor nagyon gavallér módon 50km -re kerekítve is gavalléros 310HUF os benzinárral ez 3.5-4 x 310 azaz 1085-1240HUF. Legyen 1200HUF. BKV -vel ez több. Nyilván nincs bérletem, hiszen főleg bringázok, van egy 10jegyes tömböm, ára: 2350HUF tehát a 3-3 jegy oda vissza kereken 1410HUF.



Környezettudatos vagyok, egészségesen élek, vigyázok a városom levegőjére és ha tehetem bringával közlekedem. De ha kurvára esik, akkor az egészet dobhatom a sutba mert egész egyszerűen a BKV nem alternatíva. Legalább másfélszer annyi idő alatt, több mint 10% al drágábban utazhatok (persze egyszer-egyszer kibírom azt a +200HUF -ot de a +60perc utazási idő naponta már meredek pláne, ha nem egyszer fordul elő …) – arról nem is beszélve, hogy a mai kör tapasztalata: a buszban is eshet az eső – komolyan BELÜL kapucniban kellett állnom … nonszensz.



Ezekután nincs alapja – rossz időben- megrőkönyödni azon, hogy annyi autóban van csak egy ember és esőben a sok hülye nem az esernyőjét hanem a kocsikulcsot veszi elő – persze ez erős torítás, hiszen nem mindenki utazik homlokegyenest keresztül a városon hogy 2x kelljen átszállnia, legtöbben a blaháról az asztoriára mennek (kocsival).

okkuláré szopóág vázzeg …

Mert én szeretem hát olyan szemüvegem van amire rá lehet mágnessel aggatni a napszemüveg rátétet, igen nem fényre sötétedő lencse és nem dioptriás napszemüveg … én így szeretem …
Amikor vettem szájbarágósan kérdeztem rá, és ugye a napszemüveg rátét később is utánvásárolható? Mert az előző ugyanilyet azért kellet lecserélni mert a napszemcsi része eltört és onnantól buktautca … “persze, persze a gyártótól bármikor utánrendelhető”.
Hát tavaly eltört, laza 2hét alatt hoztak másikat. Jó.
Még tavasszal (lehet talán télen volt még) eltört a második is. Lusta szar voltam és csak kb 1hónapja ugrottam be az alig 2éves szemüvegemmel, hogy akkor “Garcon! Még egy kört!” … kis pöcsölés mert a szárából már kikopott az azonosító szám, sebaj otthon utánanyomoztam megmondtam.
Ok max 3hét és lesz. 3hét lejárt rájuk telefonálok: izé-hozé, hát szóval be kéne hozni mert a gyártó nem tud szállítani be kéne vinni a nagykerbe a szemüveget. (kérdem én ehhez kellett 3hét váratás baszomalásan?). Puffogok magamban de persze ok beviszem. Nyilván találjak magamnak csereszemüveget (vezetéshez köll jogsi szerint és ha szabályos akarok lenni …. ) mert ez legalább 2hét még és nem is biztos, hogy lesz.
Egyből szóltam, hogyha van akkor kettőt kérek, de akkor is kisfaxomat ha nem kérdezem meg előre, hogy ugye van-e utánpótlás akkor nem baszna az ideg (egy szemüveg életciklusát tekintve az alig 2év szerintem nem komoly ‘kor’ joggal várhatom el -szerintem- hogy 5évig azért legyen support) …

varratszedés

Két szerdával ezelőtt kosaraztam. Felugrottam. Leestem (nyilván) közben más meg éppen felfelé ugrott. Válla állam verte. Kicsit véres lett a szakállam. Aztán elkezdett folyni … kis ideig kiültem, borogattam, hideg vízzel áztattam, aztán játszottam még persze ha már nem folyt. Este hazamentem, de azért az otthoniak elzavartak orvoshoz.
Nnna itt jön a mókás rész – :
21:00 – Szent Imre kórházba megérkezés
21:15 – orvos ránéz. Közli, hogy látja, hogy csontig repedt, kell bele egy öltés meg egy tetanusz ha mostanában olyat nem kaptam (és nem) DE azt itt nem, mert bár van orvos is, felszerelés is, de a János az ügyeletes. Tehát menjek át. De ha nem akarok akkor összenő ez csak csunya lesz de akkor ő a tetanuszt betolja. Persze átmegyek. Szóval kapok valami alibi kötést aztán eriggyek isten hírével a BKV szárnyain.
22:10 – János kórház.
Az itt eltelt kb 5óra alatt, a váróban basztam a rezet, miközben orvos+nővérek hol nálam fontosabb eseteket (valóban) láttak el, hol a szemem láttára bagóztak és baszták a rezet (szóismétlés), beszélgettek a fociEB ről, aztán megnézték, összevarták, adtak tetanuszt meg zárójelentést és közölték, hogy menjek vissza az ügyeletre 10nap múlva ahol a varratot majd eltávolítják.
02:05 – taxi felvesz a Jánosban és elindul velem hazafelé (10perc múlva itthon, további 5perc alvásig)

10nap múlva (tegnap)
Igazából nem 10nap a 10nap, hiszen az szombatra esett volna, azt meg ki hiszi el, hogy ezek rámnéznek szombaton, be se mentem elementem ma. Hova? Hát az ügyeletre (Szent Imre) hiszen azt mondták (tényleg akkor a Jánosba még rá is kérdeztem, biztos-e). Na az ügyeleten lebasztak és kioktató hangnemben felolvasták, hogy “hát ide van írva, hogy ‘a területileg illetékes sebészet’ az meg nem mi vagyunk”. Ők ahhoz nem nyúlnak menjek az illetékeshez. Kérdem én, hát jó és az hol van merthát én azt nem tudom (miért tudnám). Kis gondolkodás után kibökik, hogy a Fehérvárin.
Ok nincs az messze. Átmegyek merthát -megkérdeztem- “7ig biztos vannak ott”. Odaérve recepción közlöm, hogy én mit szeretnék – “teccik látni, na ezt az öltést kéne innen pikk-pakk kikapni”. Hát azt ma már nem mert teltház van, de feliratkozhat a listára. Hogymivanvázzeg? Ok mond a legkorábbi időpontot ami holnapra van akkor korán kelek. 12:00. Jó akkor mond a legkésőbbit. 19:20. Ok. Kis billentyűzetpüfölés, és jön is a papír amire rá van nyomtatva, hogy 19:20kor nekem ottan jelenésre van jogosultságom, de azért a kisördög nem alszik, hát kérdezek: akkor holnap, már nem is kell idejönnöm (recepció) egyből fel is a hanyadikra is? … O nem, nem. Holnap 19:20kor jogom lesz sorban állni azzal a papírral, amivel megkapom a betegszámomat (vagy mi a francot) amivel aztán felmehetek és sorba ülhetek – és ha még bürokratikus is lenne?
Lényeg, most, hogy a 2kórház közreműködésével és laza 5óra alatt berakott öltést, 2kórház 2nap alatt kiszedte. Külön mókás csavar, hogy a végén nem orovos, hanem a nővér szedte ki azt a varratot, az orvos fel se állt a székéből (az ügyeleten tegnap 3nővér baszta a rezet és világosított fel -penetráns módon- hogy hát ők nem, mert azt csak a sebész … stb stb.).
Az fix, hogy közben megszabadultam a szakállamtól (csupasz állam nap nem sütötte 16éves korom óta) … meg biztos őszültem is. Én személy szerint fizetném az 1000HUF os vizitdíjat is ha cserébe GARANTÁLT gördülékeny, KEDVES, figyelmes minőségi szolgáltatást kapnék … így viszont kinek van kedve bármilyen TB -t fizetni? Rá kéne jönni, hogy csak olyan szolgáltatásért fizet a vevő (beteg) szívesen -vagy legalább nem morgolódva- ahol minőséget kap …
A londoni szatócsboltban amikor a két pakisztáni egymás fogát műtötte (tényleg) és bementem venni kenyeret meg tejet, ők egyből MOSOLYOGTAK és úgy adták el az árut és ajánlották fel a fogászati vizsgálatot (ok persze sterilitást felejtsd el) … hát ha ők orvosilag is megbíhatóak lennének már oda járnék varratot szedetni az kurvaisten!

lopják … ááá ezek? ezek mindent

Minap aszem az már Kispest (Europarktól kifelé) haladok az Ady Endre úton jótempóban és mit látok a túloldalon -nagy csoda- javítják az útburkolatot, és a frissen aszfaltozott részeken a kis foltokra rakják a bólyákat ügyesen, hogy autós ne hajtson bele …
Még aznap jövök újfent az úton és mit látok … melós autó (tudod, tiszta dzsuvás 20éves tragacs, csontra pakolva létrával, zsákokkal, festékkel stb.) lassít, vészvillógóval félreáll, sofőr kiszáll, gyorsan körülnéz, aszfaltot nem is ellenőrzi csak odaugrik összekapja a bólyákat, nyitja a csomitartót és már tuszkolja is be a malteros vödör meg a doboz spakli közé. Alig fért de azért, ugrik be a verdába és nem is kapcsol kettest csak előre gurul 100m -t a következő foltig, ahol megint …

front van?

Ma mindenki meg akart halni? bácsi 2cekkerrel Fehérvárin olyan lazsán átsétált az IFA előtt full pirosban nem is zebrán hogy csak …. IFÁs azért nem ugatta le a halyát mert szerintem az infarktusát rendezgette és közben lenyugodott.
Fazon úgy hajtott ki elém egy udvarból, hogy rám se nézett … ok járdán mentem bringával (természetesen a megengedett 10el -tényleg- különösen mert ismerem azt a kaput kőagyú kőművesek jönnek onnaéjt mindig ki a pickupjaikkal, meg suzukikkal) szóval ember udvarból – sorompó felemel és egyből tolja a kövértet át a járdán nézi már a forgalmat (csak egy irányba) és be a kocsik közé … én meg üvöltök mint albánszamára, hogy tán egy udvarból járdán keresztül nem 30al kéne kistartolni körül-se-nézve … ha jobbról ott bringázik a járdán mondjuk Saimonsais helyett egy kiscsaj a 3kereküjével és nem vészfékez akkor ember csak akkor veszi észre amikor buckázik a jobbelső …