Címke: SaimonsaisPad

Saimonsais’Pad reconstruction #4 (day sok – day túlsok)

Nnnna a hétvége gipszeléssel telt. 30kg gipsz ugrott fel kb 8nm gipszkartonra (AndrewBoy a művész ázzeg). De legalább kinéz valahogy.
Aztán hétfő éjjel megvolt a tapétázás (Bigup Atillllla nak a segítségért – éjfélig kitartott velem – akkor már csak az apraja maradt).

Kedden a festés is elkezdődött.

A kisszoba 100% ahhoz már csak tavasszal lesz nyúlva addig minden kis hibát szépen megjelölgetek. 10nm falon 7liter festék kellet, hogy szépen kitakarjon mindent … basszus a két szobára úgy vettem kevesebb mint 20 -at, hogy kétszer fogok átmenni rajta. Igaz kisszobába nem megyek másodszor.
A nagszoba még a fasorban sincs de az lehet maéjjel kifestem.

Tegnap éjjel a ‘nagyobb’ bútorok is átkerültek éjjel. Kanapé, asztal, hűtő … (majd rakosgathatom őket)

pót házifeladat

weekendblog 09.05-06-07 –

tehát pont 10napja, hogy Fonyódon voltam és a Balcsiban fürödtem, hasamat a nappal süttettem – most meg “picsámbefagy” van :) a hétvége DJ -je d0nv1ru5 éppezért ilyen és ehhez hasonló soha el nem kopó örökigazság-refréneket tanulhattam meg mint pl, hogy:
mindig friss punci kell
XD

Persze hogy a kégli-blog is szót kapjon elmondom, hogy holnap villanyszerelés. Esetleg tapétázás … és utána már ‘csak’ festés … és kész … gipszkarton faszán a helyén mindenhol. Minden ki van találva gixer nem jöhet NEM NEM NEM jöhet közbe már … hétvégére már csak a bútormozgatás maradhat … ez a szabály :)

Saimonsais’Pad – reconstruction #3 (day3 – day4)

Ma végre látszatja van annak a kb. 2,5k nak amit beleöltem – fent vannak a konzolok a falon, várják a gipszkartont, holnap meglesz a kábelcsatorna a sarkokban rá lehet majd tenni (vagy előkészíteni) a takaróléceket, el lehet kezdeni beszerelni a spotlámpákat és a kábelezést … szóval haladunk, nem túl gyorsan de haladunk … ahhoz képest, hogy vasárnap már be akartam költözve lenni :)

Saimonsais’Pad – reconstruction #2 (day 1)

Nyilván félnap csak. 16:00 kor kezemben voltak a kulcsok még enyhe jópofizás után hónom alá csaptam AB -t egy karika, OBI, KIKA, Platform, IKEA. Jó mert Platform 19:00 kor zár, tehát volt 30percünk, OBI -ba már amikor beléptünk akkor mondta be a hangos, hogy mindjárt zárás. Nembaj, azért az alapokat megvettem. Előzőben 60pénz utóbbiban 17 pénz maradt ott. Mostanáig lekaptuk a felesleges tapéta 90% át és végső megoldássá fajult a “gipszkartonos” móka.
Holnap AB egyből az OBI -n keresztül érkezik (van nála egy lista olyan dolgokból amire szükség van de nincs időm megvenni és kellőképpen egyszerű, hogy ne lehessen elbaszni vagy elönfejűsködni a megvásárlását ( :P )
Thunder reggel 8ra jön, felmarkoljuk a horonymarót és őrült módjára elkezdünk hornyot marni mert AB befutásáig kész kell lenni a nagyjával, hogy akkor elkezdhessünk fúrni mert 12:00 tól nem lehet zajongani – addigra minden zajosat le kell vezényelni + nyilván a vásárlásos részből a spot-lámpákat MUSZÁJ beszerezni mivel azok erősen befolyásolják a furkálós-gipszkartonos móka méretezését.
Hát ez lesz holnap, ezért megyek most alunni

Saimonsais’Pad – reconstruction #1 (to-do list)

ELVILEG holnap kezdődik a korábban megszerzett rezidencia felújítása.
Feladatok:
1 – nagyszobában felülre a plafon / fal találkozásához egy 20×20 vagy 22×22 esetleg 25×25 ös perem gipszkartonból való bevarázsolása ami hivatott lesz
1.1 spotlámpák elrejtésére az igényelt helyeken
1.2 minden létező kábelek elvezetésére
1.3 esetleg a hangulatvilágítás tárolására (az a ledsor móka)
2 – mindkét szoba tapéta le, falon vezetett fix kábelek (csillárhoz, villanykapcsolóhoz) falba bevésés (ehhez holnap bérelni kell egy vésőgépet – mert ugy support by family koránt sem stabil) valamint villanykapcsolók, konnektorok, UTP (3 v 4db) kiállások és TV kiállás (1 v 2db) létrehozása
3 – mindkét szobába új festhető tapéta fel, majd erre jól ráfesteni valami halvány sárga szint (a perem fehér marad a nagyszobában és a spotok is fehér pereműek lesznek)
4 – előszoba, közlekedő marad ahogy van nem bántjuk, majd a második körben amikor a garderobe -ot csináltatom; fürdőszoba szintén nem lesz bántva mert hibátlan – esetleg nagyobb kádat később berobbantok, de azt is csak az előszoba átvarázsolásával egyidőben mert kádat úgyse lehet bevinni amig olyan szűk a folyosó amilyen
5 – konyha szintén nem lesz bántva, előbb a szükséges gépeket szerzem be bele (mosás és mosogatás céljából) aztán majd azokat körberakom bútorral (ha akarom)
6 – nyilászárók igazából az egyik ablak repülni fog tavasszal szerintem, két ajtóból harmonika v. eltolható ajtót akarok csináltatni a többi marad …

kb ennyi – ja nem mondtam, ezt hétfő reggelig megfogjuk csinálni (ahogy azt Móricka elképzeli mi? :) )
Ja persze, bútorozás hozott anyagból lesz megoldva első körben :) aztán majd … majd …
persze a legfontosabb! : Upling gonna be sponsored by: 1évig Yo!Nekem (nincs rövidebb hűség) ; közben amint lehet: DIGItv XD
a képládát meg nem tudom még … lehet nem is lesz :)

ide is lehet kommentelni ha van rá kedv …

the DEAL!

Pénteken megtörtént a szerződéskötés.

Hosszú hónapok pöcsölése, huzavonája, perpatvara most kicsúcsosodott és aláírásra került a jövőben szent ereklyeként örzendő dokumentum.
Melynek címe: adásvételi szerződés
Melynek folyománya (ELVILEG): legkésőbb szeptember 1jén és az az követő napokban saját felségterületre evezek (majdani szomszédok szerencséje ha nem hugyozom körbe a területet ]:) ) és megnyitom a jövőben “Saimonsais Buja-Bűnös Tanyája” néven elhíresülő legénylakot.