szifon – pre 4.0

Eljött a 4.0 ideje. Még nem tettem fel de már hallottam fícsörlistát és nem voltam tőle hanyatesve.
Így 4 és fél hónap használat után azt kell mondjam még mindíg kedvelem, persze az eleinte nagy örömködés, hogy hány szoftver létezik rá már nem annyira heves, nem nézem meg naponta az AppStore -t csak hetente. Nagyjából megvan a túlélő programcsomag, amiket megtartottam és nap-heti-havi rendszerességgel használom mert beváltak business-work oder fun-adventure vonalon.
Én még picit ódzkodok az upgrade -től mert az igért fícsörök engem annyira nem vonzanak viszont tartok, ha nem is attól, hogy beborul az egész telefon, de hogy lassabb lesz, sutább lesz, vagy valami ami eddig ment és szerettem el fogtűnni. De azért bele fogok vágni, csak még nem tudom mikor :)

szerva itt

Összefúj a szél valakivel a buszmegállóban, liftben, egymás mellé kerültök a boltban a várakozók között. Beszélgetni kell, de nincs miről, nem vagytok jóban, nem ismeritek egymást túl jól, éppen csak nincs kedvetek csacsogni, egyikőtöknek éppen 1000 gondja van … akkor jön a kínos hallgatás. Liftben bután egymásra vigyorogtok mert nincs hova máshova nézni, minden más helyen élénken nézelődtök, még a klotyópapír vonalkódját is végigolvassátok, jó lassan, vagy elkezdtek telefont babrálni (iPhone előny – fontoskodó fejjel is lehet sodokuzni és közben úgy jár az ujjad mintha 100 e-mailt írtál volna meg!!!).
Vagy úgy gondoljátok legjobb védekezés a támadás, ha a másik kérdez akkor vagy nem tudtok frappánsat válaszolni, vagy hülyeséget fogtok. Vagy csak nem akarsz lenni az aki gondolkozik azon, hogy “na miről beszélgessek most vele”, vagy egyszerűen az egyikőtöket nagyon zavarja a csend és közléskényszere van, de nincs mit mondania.
Tehát megpróbálja szervából eldönteni a meccset és ászt adni; így kérdez aljasul:
– Mizu?
Laza, könnyed, közvetlen és barátságos kérdés – megússza az egészet és még gondolkoznia se kell …
Gyilkos mi? Végülis tök jófej, beszélgetni akar, csak nincs mit mondania … agyaljon a másik, hogy beszélgethessen, vagy úgy fog elbúcsúzni mint egy hülye aki még egy ilyen laza kérdésre se tudott mit mondani, csak annyit, hogy “ááá semmi” -ami gyakorlatilag olyan visszaadása az ásznak, mintha felpörgetnéd a labdát a pálya közepére, és persze jön is egyből a lecsapás: “az nem sok (tökfej)”.
Persze minden ászt vissza lehet adni, de azért ezen a mizun mindig mosolygok, ha megkapom és gyilkos mosollya adom (vissza) :D

to be or not to be a limp

Alig több mint egy hete, hogy két mankóval betévedtem egy bankba és meglepett, hogy középkorú ember ugrik fel és adja át a helyet. Kicsit olyan volt, mint mikor elöszőr lebácsizzák az embert. De nyilván teljesen korrekt az eljárás és be kell vallanom hálás is voltam, hogy nem kellett akár csak öt percet is ácsorognom hanem ülhettem ami picit jobb volt.
Azóta már csak egy mankóm van sőt azzal már BKV -re is merek szálni és rá kellett jönnöm, hogy az első benyomás délibáb volt ám csupán. Emberek csont nélkül végignézik ahogy felkecmeregsz a villamosra aztán olvassák tovább a magazinjukat, vagy előtted felszállnak -miután a megállóban volt alkalmuk jól megnézni, hogy sántikálva érkezem- majd csörtetnek is a szabad helyre, ha pedig utitársammal hangosan kitárgyalni kezdem az efféle parasztokat még az ablakhoz is nyomja az orrát mintha semmit se hallana …
Magyarland – Európa de messze van még a bekötőúttól …

Opera update

Mindenhol ugyanazt a portalbe Opera -t használom ezért (is) alapvetően lusta vagyok upgradelni. Végüli az vitt rá, hogy a Netvibes valami furcsa oknál fogva egyre lassabban muzsikált a régi 9.26 oson. Hát felkerült a 10.50 es.
WOW
Ilyenkor jön az, hogy nnna ezért szeretjük az Operát, számomra megint beigazoldóik a hangosztatott elmélet (amit persze semmilyen FF vagy IE fan nem hajlandó elismerni), hogy az Opera kitalálja a nagy okos fícsöröket, a FF ellopja ami beválik és eladja mint sajátot a népnek mert nekik az ott úúúúúj, az IE meg úgy szar ahogy van :)
Nem sorolom – próbáld ki ha érdekel mert jóság!

és lőn iCAL szerver

Jópár hónapja elsírtam, hogy kéne valami naptár megoldás. Aszem AndrewBoy ajánlására kezdtem piszkálni a DaviCal -t. Most, hogy meglehetősen ráértem, meg a végén Atti is besegített amikor én már megőszülni kezdtem, sikerült felrimánkodni egy CentOS -ra. Van vele copkodás azt kell mondjam, de ha már fent van akkor egészen pofás.
Igazából amit akarsz megkapod:
1) Van egy webes admin felületed ahol
1.1) létre tudsz hozni usereket, akiknek lehetnek naptáraik számolatlanul
1.2) az egyes userek egymás naptáraihoz tudsz különböző szintű jogosultságokat osztogatni
1.3) létre tudsz hozni csoportokat, amiknek nem lehetnek naptárai viszont lehetnek tagjai különböző userek illetve más csoportok, különböző jogosultsági szintekkel
1.4) létre tudsz, hozni külön naptárakat (nyilván azért, hogy ahhoz több user -t vagy csoportot) rendelhess hozzá.
1.5) fontos tudni, hogy az admin felületen nem látszanak a naptárak tartalmai – nyilván a rendszergazda látja a tutit az adatbázisban – de a webes GUI -ban gyárilag nincs benne semmi “megnézőke”. Tehát naptárakat NEM tudsz buzerálni a gyári csomaggal – van valami web GUI hozzá de még nem jutottam a kipróbálásig – mivel szerintem az egész pont arról szól, hogy gyors pörgő eszközökkel megússzam a lassú szarakodást, hogy egy webes klienssel molyolok.

2) minden naptárnak van egy szabványos .ical kimenete ami önmagában már faja is mert, ugye ical -t kezel minden magára valamit is adó e-mail kliens amibe van naptár funkció, telefon (szifon is) miegymás. Ugye ical kimenetből akár többet is befűzhetsz 1-1 naptárba amiből aztán úgy jelenítesz meg tartalmakat ahogy neked tetszik.

A telepítés mint jeleztem pöti cucli ha eléggé figyelsz, ha benézel egy két kanyart mint jómagam akkor viszont; nos mondjuk úgy, hogy akár bűnyállal is … az örömgyökeret.

Szóval CentOS -ra szépen felmegy jms1.net tutorial alapján (kell neki PostgreSQL, meg pár perl cucc, illetve AWL). Fontos odafigyelni, hogy minden ami ott fel van sorolva HIBAÜZENET NÉLKÜL másszon fel. Ha nem megy egyből akkor célszerű az Apache errorlogot illetve sasolni és adott esetben beállítani a postgreSQL -t hogy mindent logoljon mert ezek ki fogják dobni a hibát aminek én alászaladtam: egy perl script hiánya miatt az adatbázis létrejött ugyan de nem lettek a jogok rendesen delegálva rajta illetve ha kézzel utánaállítottam akkor is csak félig ment a rohadék. Tehát ha valami gebasz van akkor van WIKI ahol jó esetben a kereső kidobja a megoldást, még jobb esetben már a davical telepítő adja a linket, hogy hol a megoldás. Az én esetemben ennyi hiányzott:
yum install -y perl-YAML perl-DBD-Pg
meg egy alap adatbázis újragenerálás
Utólag már 2perc – rájönni több nap nyílván. Meg nyilván a repo listám is hiányos volt, azt is bővítgetni kellett – de most már pöpec minden.

Egyébként a cucc tud sok okosat, Active Directory -val kommunikál meg pacsit ad … érdemes átlapozni a manuált – (akár install előtt is és akkor nem jársz úgy mint én ;D ).

jó példával előre

Nemegyszer hallottam a panaszt, milyen szörnyűek a fatolvajok: kivágják a fákat, gyümölcsösöket derékmagasságban aztán otthagyják az egészet mint eb a sza(ha)rát. Nyilván csomó pénz a rönköket kiásni egy erdőt, gyümölcsöst újratelepíteni. De a nem tolvajok se különbek: elvonult a nagy vihar hetek óta, a kicsavart fákat az első adandó napon kivágták, feldarabolták elszállították, a rönkök azóta is szanaszét vannak félig kifordulva a földből.
Azt értem, hogy a rááldozott munka – gazdasági nyereség arányban egy farönk kiásása miért nem éri meg egy fatolvajnak, illetve, hogy miért csak a könnyen értékesíthető faanyagot viszik el hamariban … nade akik a közterületeinket rendezik azok miért is nem végeznek teljes munkát hamár egyszer úgyis felvonultak emberrel, gépekkel, teherautókkal egyszer?

műhelytitkok

Hétfőn megvolt az első kontroll illetve varratszedés meg némi véres-szmötyi leszívás egy bazi tűvel (ez utóbbi nem volt egy örömmenet).

Gyorsan faggatóztam is kicsit, hogy egészen pontosan mi is történt az én lábamban; így utólag már érdekel.
Tehát a teljesség igénye nélkül és a hozzánemértésből fakadó hibázás jogát fentartva, úgy vélem a következő történt kb:
nekem a térdem alatt két vágás-szerűség és két lyuk van összevarva, illetve a térdem felett a belső oldalon 4-5 kisebb lyuk is van.
A dolog kb úgy nézett ki, hogy első körben (a már alvó Saimonsais) lábát térd környékén jól felfújták egy speckó folyadékkal ami steril is meg így több hely van a bőr alatt vigéckedni. Gondolom ez olyan zselésebb állagú dolog ami nem spriccelve folyik ki az első kis résen, csak úgy csordogál.
Aztán benyúltak két olyan lapora laporatoskópos izével az egyik ugye a kamera a másik a markológép. Felgrasszáltak vele a combom hátulján -amennyire értettem a térd fölött egy olyan 10centivel kb- és kivágtak egy izomrostot amit amúgy se használ a modern ember már nagyon illetve más izmok át tudják venni a szerepét. Egyébként megkérdeztem, ilyen szalagpótlásra alkalmas izom több helyen is van a lábon – tehát nekem is van még 2-3 dobásom amit nem dobnék meg inkább ha nem muszáj. Szóval ezt a rostot onnan leügyeskedték majd valószínűleg kivették preparációs célra, ami azt jelenti, hogy a rostból egy nagy Y alakú cuccot formáznak, mind a 3végpontra erősítenek egy kis karmos fémpöcköt.
Ezután / közben jön a fúrós brigád és fúr az alsó lábszárcsontom felső végébe egy a combcsontom alsó végébe két lyukat amikenk a csontok találkozásánál a végpontja valahol egészen közel van a már használhatatlan hátsó keresztszalag tapadási pontjához a másik vége meg valahol ferdén ahova sikerül :)
Ha kész a lyuk és a preparáció, akkor jön a móka: először az izom darabot úgy befűzik a két csont közé – ehhez kellenek azok a lyukak amik a combon belső oldalán vannak a térd környékén, ott jöttek ki ugyanis az áthúzó madzagok. Ezután az Y felső két szárát bedugták a felső két lyukba a combcsontomon keresztül és áthúzták a szalagot, majd a lyuk túloldalán azt a fém bizgentyűt elfordították (mivel asszimetrikus) így már nem tud visszacsúszni / esni a lyukon. Majd az alsó szárát az Y nak átfűzték a lábszárcsontomban lévő lyukon és végül pozicionálták (gondolom feszesség, beállítása után) egy csavarral.
Elvileg a lyukak nem csontosodnak vissza, hanem olyan kötőszövet fogja benőni mint amilyen például a koponyavarratokat is tartja. (ugye tudjuk, hogy a koponya nem egy nagy golyó, hanem több csontból áll ami kötőszövettel van összeforrasztva). Ez a kötőszövet fogja szépen lassan átvenni a terhelést a fémektől de ez egy lassú folyamat, ha akarnám se vennék ki a fémdarabkákat két éven belül. Utána is csak akkor fogják, ha én külön kérem ezt a műtétet. (Ha nem fáj, hogy ott vannak akkor nem fogom). Ezután szépen visszavarrták a bört, egy kis lyukat hagyva csak amin egy csövön keresztül másnap reggelig lecsordogált minden betöltött folyadék illetve vér ami még nem folyt ki addig.
Hogy miért nem lehet egyből ráterhelni a lábra az nyilvánvaló (szerintem); ha a kötőszövet már körbefonta és “benőtte” az újonan odakerült rostokat akkor már az egy biztos kötés, most még ugye csak annyi van, hogy a rostokat az a “varrás” tartja csak amivel a fém kapcsocskákhoz vannak rögzítve.
Nekem személy szerint a legnagyobb parám ugye, hogy valami rossz mozdulattal ha elszakítottam azt a gyenge kis kötést akkor toszhatom mehetek vissza a vágóhídra – reméljük nem volt ilyen.
Egyébként ezen a héten még tilos ráállni, jövőhéttől lassan újra terhelhető – tehát a műtétet követő 21dik napon dobhatom el a mankót …
Jelenleg így “állunk”