Archive for the ‘ to_fb_too ’ Category

A vég kezdete …

note to self: amikor a sarki pálzában lévő népkonyha porcelán étkező szettjét csont nélkül beborítod a szomszédos McDonald’s “köszönjük” feliratú gyűjtő szemetesében és csak a csörömpölésre kapcsolsz, akkor azt vedd intő jelnek; már nem igazán kéne konzol elé ülnöd …

Geronimo

Szóval úgy kezdődött …
… ,hogy felkorbácsolódott a lelkesedés: ugorjunk szabadon !
Kicsi nyomozás után rájöttem, hogy jó dolog az a tandemugrás csak relatív drága.
Egy ugrás 40e forint. Ha elmész egy ugróiskolába (nem olyanba ami a flaszterra van rajzolva hülyegyerek, hanem igazibda) akkor meg 60ért kapsz egy oktatást és két bekötött ugrást – ami azt jelenti, hogy ahogy kiugrasz kinyílik az ejtőernyőd mint a Band of Brothersben a híróknak. Ehhez ugye hozzájön, hogy akkor engednek a gépre ha elmész reporvoshoz – ami egy újabb 20e, meg fél nap.
Tehát a második ugrás még pont annyiba kerül mint ha elmentél volna kétszer tandemezni. Csak ugye ha már tandemeztél és rájössz, hogy ez mekkora királyság akkor mehetsz az iskolába és a tandemezésre ‘kidobott’ pénz az ördögé – nem fogadják el iskola ugrásnak.
Ha meg iskolára költötted, akkor onnantól fogva az egy ugrásra jutó költségek az oktatás ideje alatt (azt hiszem 20 ugrás összesen – ha tartod az ütemtervet – ami ugye tisztán rajtad múlik, ami jelent szorgalmat és adottságokat is) erősen csökkennek, azt követően pedig gyakorlatilag egy elviselhető hobbi szintre redukálódnak ha nem veszel magadnak semmi sajátot.
Kb ugyanott vagy mintha bármilyen hobbit választottál volna, amihez felszerelés kell – bringázás, síelés, túrázás. Mire megveszed a sporteszközt, ruházatot, táborozási cuccokat, kiegészítőket miegymást elköltesz egy halom pénzt, viszont onnantól fogva eléggé karcsú büdzséből lehet nyomatni. Amíg rá nem jössz, hogy az első cuccaid mitől szarok, akkor aztán megint másfélszer annyiért veszel újabb profibb cuccokat, a régieket meg eladod jó esetben. Annyi a különbség, hogy itt az első nagy költés nem felszerelésre megy hanem iskolára mert utána a cuccot megéri bérelni – hacsak nem leszek elvakult mániákus, de azt kétlem, a jelenlegi tervek szerint megállni szándékozom. (Senki nem röhög, és nem pedzegeti a köbcenti növelés témát!!!)

Szóval előjegyzésem lett reporvoshoz, ami önmagában se hátrány, mert kapsz egy nem SZTK finanszírozott teljes egészségügyi szűrést (különböző szakorvosok vizsgálnak körbe és ha viszel is leletet azt csak irányadónak veszik, ők azt nézik amit maguk mérnek meg rajtad), olyan orvostól aki direktben felelősségben van tartva, ha valamit kihagy – tehát nem fos favágók a futószalag mellől nézik meg, hogy minden pöpec-e belül. Mindentől függetlenül kíváncsi voltam az eredményre. Mondjuk volt egy-két sejtésem mivel kaszálhatnak el, reméltem, hogy nem lesz benne a pakliban.

Bár utólag számos rémtörténetet hallottam a szőrszálhasogató reporvosokról, nekem nincs rossz tapasztalatom, jól megnézték ami gyanús volt, de nem kaszáltak el.
Tehát beiratkoztam az iskolába, onnantól pedig már történelem ….

Szabadon!

És most énekeljük együtt, a címben szereplő dalt:


Ufóknak és elektrodroidoknak, segítség zeneszöveg a post alján, a szám apropója meg nyilvánvaló szerintem :D YEAH

Szóval az úgy volt, hogy kb 4 tantermi és további 2-3 szabadtéri oktatással el lehet érni egy olyan szintre ahol – elméleti vizsgát követően rádadnak egy ejtőernyőt és azt mondják, “ugorjál hülyegyerke ha már ezt akartad”.

Az iskolában megtanulod, hogy miként mőködik egy mai ejtőernyő, hány és miféle fontos alkatrészből van illetve azok hogyan működnek és hogyan tudnak elromlani. Mi módon kell ugrani, esni és mi módon lehet megkülönböztetni és lehetőség szerint elkerülni, megoldani a baj különböző fajtáit (van belőle jó sok). A reptéren ezt meg is mutogatják neked, plusz az alap kiugrási mozdulatsort illetve vészhelyzeti eljárás mozdulatsort igyekeznek motorikussá tenni gyakoroltatással.

Ezután már tényleg csak az van, hogy felvedd azt a bazinagy zsepkendőt a hátadra, jól megrángasd a hevedereidet aztán felszálljatok és 1200 méteren rádnyissák a budiajtót :D

Ott meg aztán semmi dolgod nincs, csak csinálni amit begyakoroltál: kimászol szépen a semmibe (állsz egy ducnak nevezett trepnin ami a kerék fölé van aplikálva és kapaszkodsz a szárny egyik merevítőjébe) még egyszer utoljára összekacsintasz az oktatóddal aztán hátralépsz a semmibe …

Mókás de ahányan voltunk annyi féleképpen éltük meg, annyi különböző kisebb-nagyobb dolgot nem csináltunk jól és annyi különböző részlet maradt meg bennünk. Nyilván ezért a motorikussá tételre a kísérlet.
Szeritem kiugrani jó dolog, csak ugye még nincs elég időm esni, mire igazán jól befostam volna, hogy úristen zuhanok csak nincs valami gond, addigra már lógsz is az ernyődön. Nekem onnantól fogva nem volt egy fikarcnyi parám se, szépen ereszkedtem kb arrafelé amerre én akartam – ez már nem romlik el magától max én cseszhetem el – márpedig ahhoz egynél több dolgot kell elkuffantani, hogy nagy szívás legyen.
Szóval az ernyőzés része pont olyan volt amilyet vártam és az pedig jó volt. NAGYON jó ;)
A zuhanás része nem volt annyira félelmetes mint vártam, nem mondom, hogy nem volt izgalmas – mert nagyon is az volt, de ebben a kategóriában idén még mindig a “TibiBá’-t követni sötét éjjel, szemerkélő eseőben a vihar elől menekülve nyélgázon Salgótarjánból Bp -re” nevű kaland viszi a prímet – ami történetet nem részleteznék, mert nyomokban a nyugalom megzavarására alkalmas és/vagy szabálytalan közlekedésre utaló jeleneteket tartalmazhat ];D

Und jetzt: Music:


Tudom a dugattyúk dalát
A légcsavar szelét
A benzin illatát
Az ember életét
Ahol a tomboló erő
A hangtalan zene
Csontokat törő
Kábítószere

Ott én zuhanok
Szabadon zuhanok
Szabadon zuhanok
Szabadon…

Tudom a minden óhaját
A változó szelét
A szárnyalás dalát
A lét leheletét
Ahol az Isten integet
Na ott az én hazám
Lakatlan sziget
Égi óceán

Zuhanok
Szabadon zuhanok
Szabadon zuhanok
Szabadon…

Alattam egy másik
Világból több van
Unalmasan ásít
Próbáld meg jobban
Csinálni a dolgot
Ameddig hagylak
A végén vissza
Majd úgyis a földnek adlak

Hallom a minden óhaját
Figyelem a változó szelét
Fújom a szárnyalás dalát
Érzem a lét leheletét
Tudom a dugattyúk dalát
A forgó légcsavar szelét
Szívom a benzin illatát
Élem az ember életét

Szabadon
(zuhanok)
Szabadon

the last touchdown

Hopp egy két hónapja beragadt poszt amit semmiképpen se szabad elfeledni hagyni:

Az Atlantis visszatértével befejeződött az USA 30 éves Space Shuttle programja. Nyilván számos újításon mentek keresztül azok a gépek 30 év alatt, de azért mégiscsak ugyanaz az 5 gép tette meg azt a 135 utat Föld és Ég között összesen több mint 1300 napot töltve az űrben, minden alkalommal több tonnányi felszerelést juttatva a világűrbe.

Figyelemre méltó, hogy 30 év alatt csak két katasztrófát tudtak felmutatni -a C betűsöket- a Challenger és a Columbia baleseteit, előző alig 3 évet szolgált igaz ez alatt is 10 küldetésben vett részt, viszont utóbbi igazi veterán volt, az első nem teszt célra készült modell volt és 1981 óta szolgált 2003 -ig.

Az Enterprise ami csak tesztelési célokra épült, a Discovery és az Endevaour már visszavonult, az Atlantis pedig most hajtotta végre utolsó küldetését.

Welcome home guys … és akkor most hogyan tovább?

Egy kis retrófeeling …

elefánt a tevének

- Te miért van 2 csöcsöd a hátadon?
– F*sszal a pofámon inkább kussolnék!

effective

Ez a szombat is 500+ km -el telt, gyakorlatilag a Mátrát ha jól számolom 3x szeltük át különböző irányokban, de most nem csak mókás volt hanem kifejezetten hasznos is mivel csak ketten voltunk. Ami azért jó, mert ha egyedül vagyok akkor lusta vagyok hajtani, ha meg többen vagyunk akkor megyünk valahova (a)céllal …
/szar szóvicc volt, üthettek …/
Lényeg a lényeg, TibiBá’ Rozsdás nagy testvérén ült ami ~300ccm -t jelent, meg van X+ év előnye rutinban, szóval nagyon kellett küzdeni, hogy ne maradjak le de általában sikerült – ezért egyébként este a tükör előtt megveregettem a saját vállamat, merthát mégse csak Lali meg Sanyi a király …:D.
Szünetekben ment a fejben dugás, hogy mikor érdemes már elváltani, hogyan jobb kanyarba bedőlni / fékezni, ki hol csúszott meg. Sok minden van még amit nem is tudok és még több (hehe) amit tudok, de nem -mindig- jól csinálom. Még.

A nap végére azért azon kaptam magam, hogy basszuskulcs kezd a 600ccm kevés lenni. Persze Rozsdástól nem szabadulok meg egykönnyen, mert szentimentális vagyok – de azért, amikor tudod, hogy te keményen küzdesz a váltóval, hogy tartsd a fordulatszámot és így a tempót míg előtted meg laza négyesben dölöngélnek és ‘csak’ 300cc a különbség azért az csak birizgálja az ember csőrét. Meg persze az is, hogy eddig hamarabb fogyott el a mersz belőlem mint a sebesség alólam, tegnap ez többször megfordult és azon kellett kapnom magam, hogy húzom én de csak vánszorog az a sebességmérő nem pedig szökken felfelé a számokon.
Viszont a napi használatra meg nincs szükség többre. Meg kb egyéb alkalmakkor se, csak ha az ember kifejezetten ‘küzdeni’ megy a hegyekbe vagy messzire utazik, felpakolva. Évi 3-4 alkalom. Ahhoz meg határozottan drága mulatság második motort fentartani.
Hát nem ez lesz a központi problémám őszre … de azért feljegyzem magamnak; ha rámszakad a lottó ötös akkor második motorra is kéne költeni ;)

Ilyen is van

Ma a koraesti órkában teljesen szabályosan közlekedve haladtam a Németvölgyi úton, mikor is a mögöttem lévő batár méretű terepjáró irgalmatlan dudálásba kezd. Megfordulok; kerek szemekkel mutogat rám, vagyis a motor hátuljára. Nézek hátra, nézek a tükörbe, nézem a műszereket: lámpák égnek, oldalsztender nem maradt kint, zsebeimből nem lóg semmi, olajam \ benzinem \ akármim nem folyik, nincsen semmi fura zaj, ami arra utalna, hogy valami műszaki hibám lenne. Levonom a következtetést: biztos a járdán haverkodik valakivel. Fordulok vissza, megint dudál. Órohadj meg, neked is most kell bohóckodni, csak nem adja fel, szóval első utcába beforudlok félre állok – mellém áll. Már várom is, hogy valamiért bizony az én k>#&@ anyámat és a köcsög motorosok különbenis vagy valami egyéb nagyívű eszmefuttatást amit az ember -előítéleket pfujj- elvár egy embertől akinek akkora terepjárója van mint egy kisebb közért.
Hát nem.
- Helló, fúúú de szép motorod van, hány éves?
- He? – bután nézek, arcomra kiül, hogy: ezért állítottál meg, tééényleg?
- Hány éves a motor? – Kérdezi megint, de ott a szemében az a fajta, gyerekes lelkesedés, ami mindenkiben benne van -szerintem- aki valaha motorozott és megszerette azt. Lehet látni az emberen, hogy azért van autója, mert családja van -egyébként anya és a kölkök is a járműben vannak, de meglehetősen hidegen hagyja őket a beszélgetés tárgya, lennének már inkább otthon- de emberünknek minden motorra eszébe jut, hogy egyszer ő is motoros volt … szóval nem lehet utálni érte.
- 29 éves.
- Fúú az nagyon frankó, nekem volt egy Hondám egy #### sokáig, nagyon szerettem az is 30 éves volt. Minden frankó vele? Megy, nincs baja?
- Nincs baja, jól megy és szeretem is.
- Mennyiért vetted? Mennyit érnek az ilyen koru gépek mostanában?
- Ez úgy 350 -et.
- Én 400 ért adtam el a Hondámat, de nagyon sajnálom. Nem adod el?
- Nem köszi, megtartom.
- Nem hülyéskedek, komolyan kérdezem; nem adod el? (ennél a pontnál anya villámokat szóró szemit én észrevettem, de emberünk olyan lelkes volt, hogy semmit se látott csak Rozsdást – szerintem ha rábólintok, meg is vette volna helyben, még a taximat is kifizeti hazáig).
- Nem kösz haver, nem adom el semmi pénzért – megtartom.
- Hát jó, jó utat szevasz és bocs, hogy félreállítottalak, de nagyon szép ez a gép – úgy megtetszett.
- Semmi gond, helló.

Hát ilyen is van … most mit szóltok?! :)
Remélem haver a jövő szezonra beújítasz valami szépet és összevigyorgunk még valahol :D

wrooomm

Rozsdás ha nem is pöcc-röff de kis imádkozást követően -pont ahogy a dalban mondják; szivatóval- felkelt téli álmából … jövőhéten megy rendes éves gyógykezelésre, ráncfelvarrásra, hogy idén is nagykanállal falhassa a kilométereket :)
Addigis is az emlegetett dal (egyetlen sora nem igaz rám; a forgalmi nem járt le … még :D ):

deszkára állni

Nem komázom az embert mert általában a nyilvánvalót mondja el és nem a kis trükköt amitől működik és/vagy a miérteket plusz nekem speciel nem is mindig úgy áll ‘lábra’ a dolog ahogy ő mondja de ez már az én személyes baromságom. Viszont ahogy másodszorra feláll ezen a videón az baró: ülésből lapra aztán hátsó láb mögötti deszkafelületen egy átfordulás -taknyolás nélkül!!- első élre. Meg kell tanulni:

BarkácsTV

Hát ezen beszarsz:
Discovery -> Motorváros c. csoda … építenek egy öko-motort, mert hát ők Detroitban is a legtökösebb tuning istenek. Gondolnád ezek nem tákolnak … nem a lófa*!$!
Szóval: szereznek egy brutál méretű felnit meg egy majdnem akkora abroncsot. De nem stimmel. Semmi gond, kettévágják a felnit tengelyre merőlegesen, kivágják a felesleget középről, majd újra összevarrják. Hát jó – bár én erősen aggódnék egy ilyen felnitől is már … mert nyuszi vagyok.
De sajnos még így is lötyög a gumi. No problem a SZAKEMBER előáll a mentő ötlettel: lángvágóval felmelegítjük a felnit (ott ahol van; a tengelyen, rajta a gumival) az majd beletágul a gumiba. Ööööö – hát ha a szakember mondja …
Valami hiba csúszott a rendszerbe mert az abroncs kirobban a peremnél (minő meglepetés). No problem a SZAKEMBER előáll a mentő ötletet mentő ötlettel: belefújunk egy flakon gumijavítót az majd kitölti. Azt tudni kell, hogy ezekene a flakonokon rá van írva, hogy ideiglenes megoldás és csak X sebességig lehet használni. Mondjuk a szervízből nem ilyen járgányt várok kigördülni …
Másnapra kiderült, hogy hiba van a rendszerben. No problem a SZAKEMBER előáll a mentő ötletet nem megmenteni tudó mentő ötletet megmentő ötlettel:
… most figyelj – Dobszó – harsonák – várakozó áhitatos csend …
kifúrjuk a felnit a belső falán és telenyomjuk púrhabbal. ÉRTED? Púrhabbal!!!

… és én még azt hittem, hogy Rozsdás újraélesztésénél tákoltunk … hát nem, a fasorban se vagyunk.

A csávó a végén még a zárszóban hozzátette: “és megmutattuk amerikának mit tud a csapatunk” … aha öreg, meg

Napi LOLka :)

Küldeném azoknak akik BrutálRoyál menüt rendelnek a mekiben kalóriabeviteli megfontolásokból LÁJTkólával és mindenkinek aki szereti :D

no stress

Vágjuk még azt a két éves videoklippet – Justice: Stress?
Múlkor beugrott – megkerestem és a paródiáját is megtaláltam :D (az eredeti ismerete nélkül nem vicces)

Valmorel resort – egyenleg :)

A kezdés szokásos volt: indulás napján vettem meg a zsákomat és dél körül tudtam meg, hogy 18:00 kor indul a busz és nem 21:00 kor – lö pöti kapkodás :)

2 x 20 óra buszozás – idén jobb volt mert nem álltunk meg minden bozótban, hanem haladtunk rendesen. Én ugye szerencsés vagyok mert ment az alvás (állítólag horkoltam is – de én ezt nem hiszem el) de azért van ahol picit mintha elültem volna magam :)

tavalyinál sokkal pöpecebb szállás – bár Combelouviére koránt sem világváros :2síbolt / kölcsönző, 1 bolt, 1 pék, 1 kocsma/pizzázó valamint 1 étterem / uszoda szolgál ki aszem 3 ‘hostelt’ és kész. Állítólag a sífalu (tehát ami fent van a felvonónál) be is zár március végén.

napi ~50km tiszta sízés – hát igen ezért mentünk: jó az amikor minimum 15-20perc egy teljes ereszkedés és nincs seholse tömeg – utána pont jól esik a felvonózás.

kiderítettem, hogy jelenlegi képességeimmel és deszkámmal 60km/h fölé nem bírok menni snowboarddal de ennek fele is bőven elég egy istenes eséshez ;)

3 keményebb zakó: egyet nem is tudom hogy csináltam (talán jégre mentem?) egyszercsak lekadt az első él és már bazdmegoltam is a levegőben – aztán platty … a vállam/nyakam amire estem még mindig érzékeny picit, az elég kemény volt. Kétszer pedig elrontott ugratás-próbálkozás után az tűnt a kivitelezhető megoldásnak ha gerinccel tompítom a becsapódást :) folyománya: darab idő múltán nehézlégzés, semmi vér! és a lelkesedés apadása

2csúcs: Col du Mottet egyik ága (2403) és a Le Chavel Noir legfelső pontja ahova még sílift visz (2305 elvileg). Előbbit többször is megtiszteltük mert az egész pályarendszer legrepesztősebb hosszú pályája jön le róla több mint 10km hosszan.

Egy kötés-szakadás. Amit én a kemény igénybevételnek és nem a rossz gyártási minőségnek tudok be :). De jövőre új deszka kell – akarom azt a APO rocker lapot akkor is ha jövőre a sílécek is elő fognak kerülni: ez már tuti …

… és nagyjából az is eldőlni látszik, hogy Rohi bácsival nyáron megint kell egy alpok vizitet tartani kétkeréken, mert a hegyek jó dolgok és a térdem is tűrhetően bírta az iramot. Csak az utolsó két napon kezdte feladni amit én elég pozitívnak tartok.

flickr sync

Nem is tudom akarom-e én a flickr accomat sokáig fentartani, eddig se volt túl aktív – de ami ott van azt nem szeretném nyom nélkül felszámolni …
A kérdés tehát adott: van módja annak, hogy a flickr képeit az ember áftomatice beszinkronizálja (rosszabb esetben átrakja) a fácsebúkba?
Nem elméleti megoldás érdekel (mert app annyi van mint a szemét – csak fele nem is létezik már, másik fele meg létezik csak nem csinál semmit), hanem gyakorlatban is működő megoldás … ::)

… basszuszkulcs mennyi időm volt régen kattintgatni; mindig nálam volt a kamera a hátizsákban … :|

weekend log

20 óra buszozás, 1-2 órára felkeltettük az éjjeliőrt is az irodában + Tacskó a többi szunya … Valmorel log később :)

programozók gyöngyei

Az a kemény ha az update 13mb a full install meg 9 … (a postbox egyébként szerintem még mindig az ultimate otthoni mail kliens … )

a kocka boltba megy

Az elmúlt 10 napban 3 társasági eseménynek is otthont adott a kis lakásom, szóval olyasmiket tettem amiket általában negyedévente: rendszeres bevásárlás, takarítás, mosogatás ect.
De volt, hogy már magamon is röhögtem: amikor szerda reggel eljöttem otthonról tudtam, hogy hazafelé be kell támadnom a helyi ABC -t és lepusztítani a polcokat mert csütörtökön jön a fogadott-család. NADE! A korábbi bevásárlás egyszerű volt mivel a hűtő üres volt. Mert ugye a mottó: “we are bachelors babay”. Szóval az olvasztáson kívül nem sok történt azóta. Tehát üres frigót könnyű feltölteni. Nade félig lepusztítottat csak egyféleképpen lehet: my way.
Figyelj és tanulj: hajnalban kómás fejjel kinyitod a frigót és az okostelefonnal befotózol aztán csinálsz 1-2 kattintást a konyháról is. Elindulsz melóba, megiszod a 3bombát / nap és ebédszünetben a képek alapján összeállítod az ultimate shoppinglistet (papírra mert ugye a képernyőt nézed a telefonodon és ki akar kattintgatni?). A kész listát nyilván lefotózol mert a papírt úgyis elhagyod … este pedig bestartolsz a boltba és hiba nélkül vásárolsz …

Na mi a király: my way or the highway baby? :D :D :D

job done

nnna, az a jó a határidős melóban, hogy csomó ideig nem kell csinálni, hogy aztán rámenjen egy éjszakád … pont mint egy szigorlat :)

Egyébként ppl akinek nem lenne magától értetődő részemről a szombati sízés hóviszonyok hiányában lefújva!

Xmass afterparty

Apró műhelytitkok derülnek ki ám:

]:)

Szezonnyitó – Annaberg

Nna -orvosi engedéllyel- az idei síszezont Geryvel megnyitottuk. Sajna csak egynapos esemény keretében Annabergen idén is deszkán (viszont egyre jobban hiányzik a sí – szerintem jövőre megint visszaveszem azt is repertoárba).

Címszavakban a lényeg:

- alapvető erőnléti hiányosságok mutatkoznak: 700km autózás oda-vissza + 7óra csúszás már nem megy kacagva, nyilván nem a kor az oka hanem az ünnepek alatt ránkszakadt meló következtében általános kifáradás.

- a lábam gyenge (Edina most üthetsz) ez egyértelmű, de bírja. Estére sem fájt, nem melegedett, nem kell jegelni és marékszám szedni a fájdalomcsillapítót. Ez pozitív! (Edina most vigyoroghatsz – ezt te csináltad)

A fémpántos térdrőgzítőt egy percig se bántam … nem volt útban viszont megnyugtató volt, hogy van

- a majd egy év henyélésnek is megvannak a nyomai – vissza kell állni a heti többszöri testmozgásra és a naponta 3x étkezésre mert ez így nem fog menni hosszútávon – a közismerten hatékony (kétkedő sicc!) kóla+snickers kombó se helyettesít mindent

- Valmoralig kb 1hónap van összekapni magam … szóval elő kell kotorni az uszodabérletet meg a squashütőt is …

- A kötésemet idén nagyobb szögre állítottam (F20 R16 azt hiszem) – eleinte kicsit zavart de egyértelműen gyorsabb lettem … viszont kb itt a vége – talán még vissza is fogok belőle venni- mert hátsó lábbal előre már kényelmetlen.

busy days

2 nap
28 munkaóra
5 szendvics meg egy kakaóscsiga (Eszti a király!)

Kellemes ünnepeket :) < br />

mosolygós Mikulás

Csak, hogy legyen min vigyorogni cipőtisztítás közben:
santadeer

we are bachelors baby

Vannak példaképek:


… és persze vannak egyéni eredmények:
img_0307_rs

ezt én termesztettem …

Ezt a melót akarom

Sor fétis

Nem is olyan régen külföldön jártam és arra kellett rájönnöm, hogy az emberek szeretnek sorban állni értelmetlenül.
Mármint van amikor tényleg kell, mert különben sose jutsz előbbre, de olyan jól rászoktunk, hogy már akkor is sorba állunk ha nem kell. Komolyan. Reptér: ülsz a terminálodnál, az ablak előtt látod a folyosót és, hogy a végén még nincs is repülő. Még van hátra bő 20perc a beszállás megkezdéséig, ami ugye általában fél órával van az indulás előtt. Mindneki nyugodt. Eltelik 15perc, hátra van még 5 és az emberek elkezdenek izegni mozogni, közben jött egy spiné előkészíti a terminálnál a jegybuzeráló gépet – látta minden startra kész, elment dolgára már a repülő is megérkezett a terminál kapujához. Látszatra minden kész – de nincs aki beszállítson, az emberek mégis elkezdenek sorba állni. Aztán persze ha 5percen belül nem történik semmi akkor dühöngeni. Nem értem: ott van a szemed előtt az üres Malév gép amivel haza fogsz menni (nyilván). Látod a folyosót amin be fogsz jutni a gépre. Ki van írva, hogy kapunyitás 5perc múlva, tudod hogy a folyosó ajtaját ki se nyitották. Egybéként még nincs is késés – de sorban állsz és zsörtölődsz. Aztán jön a hölgy és megkezdi a jegyek elvételét, kinyitja a folyosót – és az emberek felpattannak és beállnak a 10perces sor végére.
Ember! Helyjegyed van – senki se fog a frankó ablak mellé ülni amit lefoglaltál magadnak. A gép nem fog elindulni amíg mindenki be nem szállt. Összesen 4en maradtunk ülve egészen addig amíg már csak ketten voltak a sorban. Aztán odasétáltunk azzal a lendülettel becsekkoltunk végigsétáltunk a folyosón és mit találtunk. Egy zsibongó repülőt ahol már mindenki azt nézte, hogy mikor indulunk már (nem kellett ránk várni – egyszerűen csak folytak a felszállási előkészületek), és rettentően önelégülten ültek mert ők már megtalálták a helyüket. Ami a jegyére volt írva. … A gép időben felszállt – időben leszállt. Landolás után még meg se állt a gép de a nép 70% a felpattant, tülekedve cuccolt és kényelmetlenül egymást lökdösve állt sorba a folyosón, hogy mikor szállunk már ki, mikor szállunk már ki.
Bííííírkááááák!!

Bucket list + 1

no comment ok?

todo: tavasszal el kell menni ernyőzni (Edina néni cserbe ne hagyj! ;) )

p.s.: nézegettem már párszor ezt a videót, de még mindig kérdéses, hogy mivel veszi fel, az én oregon scientices 2éves actioncamem ilye minőséget közel sem tud (igaz amikor azt vettem az is még “az mi” kategóriás volt itthon) egyrészt se képminőségbenben se pedig színekben. Pedig nem lehet böszme gép, ha felfér a sílécre és a sisakon se látszik nagy árnyék amikor a fején van …

Teszt #n

WP rss to Facebook – a standard notes már nem importál RSS -t mert töri azt. Meglátjuk az RSS Graffiti API megoldja-e … (ha ez átjut FB -ra akkor igen)

teszt #2 amiről csak én tudom mire jó :P

teszt #2 amiről csak én tudom mire jó :P