Posts Tagged ‘ weekend

CSI – pipa

Megtekintésre került a CSI interaktív kiállítás. Akinek picit is ismerse bármelyik sorozat az tudja miről van szó.
Hááááát. Az alap ötlet jó. Bemécc (időpontra) kapol egyet a három lehetséges bűnügyi színhelyek közül és akkor vizsgálgasd, aztán mész egy szobával odébb ahol stilizált laborok vannak, igazából egyszerű minden mint a faék, az interaktivitást érintő-monitorokon feltett kérdésekkel oldják meg, semmit igazán nem foghatsz meg, (szerintem) túlságosan kézenfogva vezetnek végig a nem túl bonyolult ügyön.
Én vagy interaktívabb dolgot vártam volna el, vagy bonyolultabbat. Vagy gondolkozósabbat. Ez jópofa lehet 14-16évesen ….
Talán ha interaktívabb – akár úgy, hogy több dolgot lehet kipróbálni, mikroszkópok, minták stb, vagy van vezetőd aki profi és megmutatja – felügyelettel de engedi, hogy tied legyen a felfedezés, vagy a ‘kutatás’ kapcsán van rá mód, hogy rossz eredményre lyukadj ki ami a történetben kiderül és vissza kell menned, hogy újra csinálni akkor …
Én az elsőt próbáltam jól beleélősen játszani, mindent elolvastam, feljegyeztem, kipróbáltam, de a felénál már zavart, hogy nem lehet elkúrni … A másodikat is kipróbáltuk de az már érdektelenségbe fulladt, a harmadikhoz hozzá se kezdtünk.

Tényleg a legtöbb időt az előtt a monitor előtt töltötted (volna) el ahol a személyes adataidat kell megadni ahol aztán gondolom kapsz egy emailben oklevelet (kiváló nyomozó vagy mi) meg rengeteg reklámot -feltételezem. (Tényleg a cucc ellenőrizte a címedet és szólt, hogy olyan nincs – előtte viszont csak next-next-next gombokat nyomkodhattam az egész kiállítás alatt … kössssz)
Az ötlet k. jó, a megvalósítás annyira nem. Nem mintha lenne konkrét ötletem, hogy mi módon lehetett volna megcsinálni tutira, de ez így nem volt pöpec. Az interaktív kiállítás témakörben még mindig a láthatatlan kiállítás vezet.

Related posts

sunday

Tegnap Ancsa ugye megírta MSN -en, hogy reggel kapjam össze magam 9:15re új időszámítás szerint. Hát ez ott borult, hogy ugye moziban voltam (kivételesen volt N/A messagem) -a Cirque du Freak: The Vampires Assistant meglehetetősen rendben van. Tehát, reggel villás reggelivel egybekötött lakásbemutatót tartottam, amíg felöltöztem (bár ezt a kommuna másképpen aposztrofálná valszeg). Na mind1 – kocsiba be, mekibge reggelit le, ‘miklósra ki, Atist összekapni, irány Kiskunmajsa. Áztunk egész nap – öregesen. Azt hiszem jót tett, lehet jövő hétvégén is beiktatok valami ilyesmit … mindenesetre a lábam jól alakul. Kiskunmajsa azért nem 5csillagos aquapark, lehet nyáron több medencével elragadóbb, de a gyógyvize jobb mint ahogy kinéz. A szarszaggal azért lehetne valamit kezdeni … (nem a kéne az kénsz, a szar meg szarszagú … vagy fos). Azért jó volt, olyan lassan eltelő nap volt ez, de pont jó … kicsit van csak lelkiismeretfurdalásom az el nem végzett melók miatt. Majd holnap bepótolom, oroszra tanulás helyett … vagy ilyesmi :)

Related posts

megint egy laza wíkend

Semmi több mint Velencei tó, kis nyaraló, 11ig alvások, JÓ KAJÁK, sok kacagás …

Related posts

Balcsi

Péntek délután Rozsdásra fel, irány a Balcsi. AndrewBoy az utsó pillanatban kitalálja, hogy jönne … ok Agipon bevárom. +30perc.
Végigverettük ahogy kell, utazósan lazán. Lent a ház ATOM. Saját medence, sütögetős rész, kis szobák közös nappali stb. Faja. Később kiderült, hogy sajna az emeleti szobák eléggé zajosak a partról odaüt a basszus reggel meg a kukásautó, meg az arra dzsáveló purdék, németek. Engem nem hatott meg, de aki nehezebben aludt az dühöngött. < br />
Azért 3nap lazítás – picit szar zenék sok sok sok sok sok alvás, jó kaják, pancsi – pici leégés a napon. Vasárnap éjfélkor iszonyat szomorúan indultam vissza. Még a tök sötét autópálya se dobott fel, a szélső sávban végig a piros fűzér; a fülemben, pedig hogy

Big gun
Big gun number one
Big gun
Big gun kick the hell out of you

pedig az milyen jó.

Related posts

hétvégi szívás

Amikor azt hiszed, hogy van egy 2 órás kis vacakolásod aztán egy rohadt szerverrel elcseszed a teljes szombat éjszakát (19:00-02:00) plusz a teljes vasárnapot (10:00-22:00) és tudod, hogy még nem is vagy kész – na az a szopás nem az orális szex … meg a 30év csavargyárgyban …

Related posts

Hey you guys ready to let the dogs out?

Nnna nézzük Siófokon mi volt:
volt ugye egy vőlegény aki jól meg lett lepve még reggel otthonában,
volt valami gokartozás féle is Zamárdiban, hát az kurvajó volt
… aztán jött a vihar …
azért mi kemények vagyunk, tehát volt egy étterem jó kaja, de mi megfagytunk
voltak és egyre többen lettek ittas emberek,< br />
volt egy yacht tervezve, de azt lemondta a kapitány – pótoljuk
volt ‘társasjáték’ melynek célja a vőlegény leitatása (sikerült – bár vitatkozott szegény pár ponttal)
volt még továbbá szemüveges titkárnős – dominás lesbishow leláncolt vőlegénnyel, had szenvedjen a szerencsétlen … (hogy mi mindenre nem jó egy gyertya … O:)
hát meg volt még … síííííííííííp …. (oops a cenzúra) ]:)

Ilyenek voltak …

Related posts

aktív -nem- pihenés

Mondják az aktív pihenés a legtutibb. Én is híve vagyok, de ezt most túlaktívkodtuk, pedig semmi extra nem volt:
szombaton a kisdunán bohóckodtunk egy kenuban – ahol három nőnemű magyarázta evezés helyett, hogy merre kéne menni míg mi atissal ketten húztuk az igát.
Este mozi
Másnap nem is koránkelés, boltolás, osztán motorral velencére ebédelni
Szigetszentmiklós – csobbanás – sütögetés – napszáltáig.
22:00 -re otthon is …

Laza hétvége – de hétfőn mint akit agyonvertek olyan voltam …

Related posts

Crazy weekend was … ;)

Péntek 18:00 bevágódunk a járműbe -ahol lakni fogunk a következő 2napban- és irány Hannover. Kb Győrnél elered az eső ami néhol hódara lett, de hálistennek végig plusz volt a hőmérséklet és a sógorok meg a Hansik így is kimentek a homokszórókkal a pályákra biztos ami biztos. Így komolyan nem vetett vissza minket az időjárás. Andrewboy megtolta a szekeret Passauig kb éjfél lehetett; onnan övé volt a kispárna (annál nagyobb szopás minthogy valaki hangosan HORKOL melletted éjjel 3kor te meg tudod, hogy még van 300km előtted nincs a világon!) enyém a kormány. (God bless tempomat) … kb éjjel 4 -ig bírtam. Aztán csere. De ott már csak 78km volt Hannoverig – kevesebb mint 1óra. Megérkezés – bármily meglepő elsők között vagyunk a parkolóban. Gyorsan alszunk is egyett. reggel 8 körül kopognak az ablakon – hogy ha itt kívánunk az esemény alatt is parkírozni akkor az 8EUR. Kifizetjük – átmozgatnak minket 30m -el odébb. Precíz németek a parkolóba nem lehet ám akárhova, hanem mindig csak a legutolsó kocsi után … .
Kis idő múlva besasszézunk a nyitásra. CeBit: 26 pavilon tematikus rendben minden ami csak IT.

3D képalkotás, nagy felbontásu nyomtatás, ERP rendszerek, OpenSource megoldások, (nagyrésze azért csak félig opensource), pénzkezelési és postázási célmasinák, kézmozgás-arc felismerő rendszerek.
Kávészünet, szendvics.
Szerverterem megoldások és technológiák (szünetmentesség, biztonság, áramellátás, tűzvédelem), adattárolási megoldások, külön pavilon a gyerekeknek (designházak, extra hűtési és VGA rendszerek, szuper alaplapok).
Leülünk megpihenünk.
Virusvédelem, navigációs és kommunikációs technológiák, Intel pavilon.
4óra és végig is értünk. Nem gyűjtöttünk halom reklámszatyrot meg kifestőkönyvet és nem is fényképeztünk de láttunk mindent.
Autóba be – AndrewBoy tolja megint. 7kor váltás. Enyém a móka éjfélig – utána aludni akarok mert reggel megyek síelni. Éjfélkor csere. 3kor otthon vagyok. 5kor kelek.
Kocsiba be, irány Annaberg – hálistennek én most szemet se vezetek. Egésznap verőfényes napsütésben veretjük Atillllával, csiszolgatjuk a stílusunkat – mert még mindig tudunk síelni de ‘parasztosan’: odafér a dinnye a térdeink közé :)
16:30 pályazárás. Kocsiba be, ablakot fel! Irány Pest-Buda.
11kor kerültem ágyba. Hát nem volt gond az alvással …

Summa Péntek 18:00 – Vasárnap 11:00 között:
megtett út – ~3000km autóval
megtekintett pavilonok – 26 db – összesen 8óra gyaloglás
síeléssel töltött idő – ~5óra
alvással töltött idő – kevesebb mint 6óra/nap, egyhuzamban sose több mint 2óra

Jóvan még nem öregszem annyira :)

AndrewBoy így látta

Related posts

kitett hétvége lesz

Ha minden igaz akkor hétvégén CeBit
Szombatra van jegy – igen a néppel együtt leszünk mi is a nyüzsibe – ezvan hétköznap ki ér rá bohóckodni?
Szóval a terv: csütörtökön korán fekvés, péntek meló után autóba be, ablakot le, 1200km hannoverig, hajnalban megérkez, eseményt szemrevételez, este autóba vissza 1200km hazáig. Bennem megfordult a pajzán gondolat, hogy vasárnap hajnalban valahol az A1esen átugrok az éppen kifelé sízni igyekvő haverok otójába aztán még csusszanok egyet mielőtt végkimerülésben elhalálozok
…. meglátjuk mi lesz, mit bírok … de jólesz az fix :)

Related posts

privát mozi ünnep

a nap a Mátrix mozi jegyében telt … (igazából már tegnap este bealudtam rata) … szóval 3rész egyben – a végén már fészkelődtem azért …
Utána még kis My Name is Earl és Dr. House hiánypótlás …
Kb gombásra is ültem a seggemet és megvan a konkluzió: az AB által beszponzorált TV készüléket iszonyat gyorsan be kell üzemelni, ami annyit tesz, hogy venni kell:
- 1db scart-to-rca átalakítót
- 1db stereojack-to-rca átalakítót
- kb 4m 3eres rca kábelt
és sajnos az is lehet, hogy egy új kanapét mert a mostani nem harmonizál a seggemmel hosszútávon elterüléses tv nézéshez … :(

Related posts

weekendblog – just to take note

el ne felejtsük – ha hétvége akkor AndrewBoynál dobozolás, garderobekarnis-szerelés ilyesmi
+
The Day the Earth Stood Still mozi … ami egy kurvajó film – lehetett volna mert volt benne pár nekem tetsző ötlet … de mégse :(

Related posts

weekend

Pénteken meló után AB még átrángatott egy kis testmozgásra (bútorok baszkurációja), aztán masszív bealvás, szombat szintén bútorozás jegyébe telt, aztán gyors jump haza meg vissza – este zsúrozás.
Gazdagabb lettem két igen faint IKEA drótkarnissal (a héten utolsó kör festés-javítás lesz, karnisok is felkerülnek sőt jön az ágy és bele a matrac valamint a dolgozóasztal is elkészül) valamint egy háztartási kenyértartóval.
Erős péntek-szombatnak köszönhetően a vasárnapot eltekintve a családi ebédtől ágyban töltöttem – ezért éjjelre maradt a lightosra tervezett takarítás.

Related posts

hétvége – mozi

James Bond – Quantum of Solace – nekem Craig gyerekkel semmi gondom, kicsit Bourne -osak az új Bond filmek nade és akkor mi van? Akciófilm? Akciófilm. Eddig Bond akciófilm volt – az volt. Egyszernézős volt mind? Egyszernézős volt az összes (az dolog, hogy nem egyszer néztük mert orrba szájba Bond -ot vetítettek karácsonykor a Bunyó karácsonyig után). Jóvolt. Amilyennek lennie kell – nem filmtörténeti klasszikus de jó. Kész pasz
El Orfanato – uhh de ódzkodva mentem el és uhh de kurvajó volt. Ugyanaz a Guillermo del Toro követte el mint aki a Faun labirintusát is és ha kb ugyanolyan jó. Nem túl félelmetes -azért néhol fosatgat- de kurvajó. Nemláttad? Mennyélnézzedmegfele!!!!! (Többet nem mondok, mert azzal már a poénokat lövöldözném lefelé)

Related posts

on the road again

3arc, 4kerék, rekesz sör, 300km … yeah
yó móka volt, – még ilyet! :)
http://blog.andrewboy.com/?p=124

Related posts

pót házifeladat

weekendblog 09.05-06-07 –

tehát pont 10napja, hogy Fonyódon voltam és a Balcsiban fürödtem, hasamat a nappal süttettem – most meg “picsámbefagy” van :) a hétvége DJ -je d0nv1ru5 éppezért ilyen és ehhez hasonló soha el nem kopó örökigazság-refréneket tanulhattam meg mint pl, hogy:
mindig friss punci kell
XD

Persze hogy a kégli-blog is szót kapjon elmondom, hogy holnap villanyszerelés. Esetleg tapétázás … és utána már ‘csak’ festés … és kész … gipszkarton faszán a helyén mindenhol. Minden ki van találva gixer nem jöhet NEM NEM NEM jöhet közbe már … hétvégére már csak a bútormozgatás maradhat … ez a szabály :)

Related posts

Saimonsais’Pad – reconstruction #2 (day 1)

Nyilván félnap csak. 16:00 kor kezemben voltak a kulcsok még enyhe jópofizás után hónom alá csaptam AB -t egy karika, OBI, KIKA, Platform, IKEA. Jó mert Platform 19:00 kor zár, tehát volt 30percünk, OBI -ba már amikor beléptünk akkor mondta be a hangos, hogy mindjárt zárás. Nembaj, azért az alapokat megvettem. Előzőben 60pénz utóbbiban 17 pénz maradt ott. Mostanáig lekaptuk a felesleges tapéta 90% át és végső megoldássá fajult a “gipszkartonos” móka.
Holnap AB egyből az OBI -n keresztül érkezik (van nála egy lista olyan dolgokból amire szükség van de nincs időm megvenni és kellőképpen egyszerű, hogy ne lehessen elbaszni vagy elönfejűsködni a megvásárlását ( :P )
Thunder reggel 8ra jön, felmarkoljuk a horonymarót és őrült módjára elkezdünk hornyot marni mert AB befutásáig kész kell lenni a nagyjával, hogy akkor elkezdhessünk fúrni mert 12:00 tól nem lehet zajongani – addigra minden zajosat le kell vezényelni + nyilván a vásárlásos részből a spot-lámpákat MUSZÁJ beszerezni mivel azok erősen befolyásolják a furkálós-gipszkartonos móka méretezését.
Hát ez lesz holnap, ezért megyek most alunni

Related posts

Saimonsais’Pad – reconstruction #1 (to-do list)

ELVILEG holnap kezdődik a korábban megszerzett rezidencia felújítása.
Feladatok:
1 – nagyszobában felülre a plafon / fal találkozásához egy 20×20 vagy 22×22 esetleg 25×25 ös perem gipszkartonból való bevarázsolása ami hivatott lesz
1.1 spotlámpák elrejtésére az igényelt helyeken
1.2 minden létező kábelek elvezetésére
1.3 esetleg a hangulatvilágítás tárolására (az a ledsor móka)
2 – mindkét szoba tapéta le, falon vezetett fix kábelek (csillárhoz, villanykapcsolóhoz) falba bevésés (ehhez holnap bérelni kell egy vésőgépet – mert ugy support by family koránt sem stabil) valamint villanykapcsolók, konnektorok, UTP (3 v 4db) kiállások és TV kiállás (1 v 2db) létrehozása
3 – mindkét szobába új festhető tapéta fel, majd erre jól ráfesteni valami halvány sárga szint (a perem fehér marad a nagyszobában és a spotok is fehér pereműek lesznek)
4 – előszoba, közlekedő marad ahogy van nem bántjuk, majd a második körben amikor a garderobe -ot csináltatom; fürdőszoba szintén nem lesz bántva mert hibátlan – esetleg nagyobb kádat később berobbantok, de azt is csak az előszoba átvarázsolásával egyidőben mert kádat úgyse lehet bevinni amig olyan szűk a folyosó amilyen
5 – konyha szintén nem lesz bántva, előbb a szükséges gépeket szerzem be bele (mosás és mosogatás céljából) aztán majd azokat körberakom bútorral (ha akarom)
6 – nyilászárók igazából az egyik ablak repülni fog tavasszal szerintem, két ajtóból harmonika v. eltolható ajtót akarok csináltatni a többi marad …

kb ennyi – ja nem mondtam, ezt hétfő reggelig megfogjuk csinálni (ahogy azt Móricka elképzeli mi? :) )
Ja persze, bútorozás hozott anyagból lesz megoldva első körben :) aztán majd … majd …
persze a legfontosabb! : Upling gonna be sponsored by: 1évig Yo!Nekem (nincs rövidebb hűség) ; közben amint lehet: DIGItv XD
a képládát meg nem tudom még … lehet nem is lesz :)

ide is lehet kommentelni ha van rá kedv …

Related posts

felnőttünk-e? :)

Tegnap AnrewBoy hatalmas grill-party -t csapott (ez egy ilyen hét, Szerda Grabowskynál volt). Volt ott minden. Saslik, csirke, rák, szezámmagos burgonya, saláta (utólag is big respekt a séfnek – nem te Andrewboy tudjuk, hogy asszonypajtáson múlott!!!) … és persze ami a lényeg, sör meg “ruszki sztandard” vodka (amit nyilván én nem fogyasztottam XD ) és mivel szerdán “fiúk vezetnek” nap volt most “lányok vezetnek” nap lett :). Tehát másfél üveg vodka pikk-pakk eltünt.
Szóval úgy alakult, hogy idővel kettévált a társaság, lányok itt, fiúk ott … beszélgetés. Felnőttesen. Szóbakerült nagyon komoly dolgok; hogy hát néhányunk nyakán már itt a lagzi, gyerek-project miegymás. Aztán szóbakerült ‘finoman’ a cekc. Elfajultak a poénok egészen addig, hogy azt a helyzetkomikumot kezdtük elemezni, hogy vajon mi módon lehet rávenni egyikünk masszívan vallásos barátnőjét, arra, hogy a pasiján belső prosztata-masszázst eszközöljön a nagyobb élvezet reményében. Hát erre toppantak vissza a lányok.
Nyilván fel is tettük a kérdést, bevállalná-e?
Nyilván szivéhez kapott a kis ártatlan, hogy hát hogy lehet ilyenre még csak gondolni is?
Mire AndrewBoy -a gátlástalan állat- új szögből mutatott rá a kérdésre (hiszen mint tudjuk minden csak viszonyítás kérdése): “Hát de még mindíg jobb, mintha azt kérné, hogy szarj a hasára és utána vietnámi stranpapuccsal paskold szét. Nem?” – Nem volt vita – valóban jobb … :)
A “miért jó terhes nővel szexelni” témakörhöz Grabowsky által előadott stand-up ot nem is írom le, azt látni kellett volna :)
A címben szereplő kérdésre meg a választ mindenki dötnse el magának …

Related posts

weekend – log

exit street festival – kb 1óra jelenlét de kb elég is volt igaz csak a bemelegítésen voltunk ott de valahogy nem ragadott meg
Indiana Jones … ööö majd értékelem (majd kint lesz itt valahol jobbra az értékelő bizbasz az imdb -ről és akkor látod … maradjunk annyiba, hogy volt már jobb is …
Forgetting Sarah Marshall ez viszont kurvajó volt, szétröhögtem agyamat … lehet csak a szinkron miatt … de jó volt pont arra, hogy ne szabvány love-comedyt lássak … jó volt nah …

Related posts

kis kirándulás

Minap csapatostúl kiszéledtünk betámadtuk Szilvásváradot. Merthát gyermekkori emlék, az ősember barlang meg a hatalmas vízesés meg a nagy túrák :)

Na.

Parkolás (a senkiföldjén a réten, örzött parkoló – felejtsdel) 540HUF. Ok persze és ezért mit kapsz? Semmit, olyan szinten, hogy délután már nincs is ott senki aki a sápot szedje mert ugye akkor már nem akkor az érkező autósok száma.

Kilátóhoz felmenni gyalog ingyen kocsival 900HUF. Na most én ezt a 900 at emelném 5000 -re mert mindenkinek a kurvaannyát aki az erdei séta közben a nyakamba rallizik (mert azért a superfittek tudnak csak felmenni az erdei ösvényen, papa-mama-kiscsávó, nagyi-nagypap és egyéb kombinációk inkább csak lassan sétálnak az aszfalt szerpentinen). Másrészt ha már addig se bírod a segged alól kirobbantani a járgányt, hogy elsétálj egy kilátóhoz akkor köhögd fel jól az árát és akkor cserébe nem kell másoknak azért fizetni, hogy egy réten hagyhatják az autójukat.

Kilátóba felmenni 300HUF. Mondjuk ez is erősen lehúzás szerintem. Egyrészt mert aki 900 ért ide feljött az tuti kiköhögi egy évben a fatorony fenntartását másrészt mert nem tudom az egri várba most mennyi a beugró (az átsétálós nem a nézelődős) de nem lehet sokkal több és azért az mégse csak egy kurva torony.

Vissza lesétálás elkanyarodás vadaspark, pisztrángos tavak és végül vízesés megtekintéséhez. Fura ez ingyen van kivéve ha kisvasutazol (dízel) mert akkor 400 pro kopf. Az kb 100HUF / km és még nem is látsz feleannyit se mintha gyalogolnál.
Kicsit továbbsétálva felkocogás a hajdanvolt előd-ember kis (nem is annyira) barlangjába.

Namost eddig a program. Itt jön az anyázós rész:
az, hogy lehúznak mindenért az ok, hagyján megszoktam. A Clark Ádám téren 900HUF os 0.5l -es ásványvíz után már mindent sztoikus nyugalommal veszek tudomásul.
DE
Ha pénzt kérnek a parkolásért akkor őrizzék az autómat, ne röhögtess, hogy használom a rétet! Vesd be lusta paraszt vagy legeltess rajta állatot, ha parlagon hagyod akkor odaparkolok mert ÜRES és te kussolva nézed mert ÜRESEN hagytad!
Ha pénzt kérsz egy természetvédelmi területbe való behajtásért ahol az egy négyzetméterre jutó kisgyerekek aránya kb akkora mint a Városligeté majáliskor akkor viszont ne remegjen meg a szemed ha komoly pénzeket kérsz VAGY inkább hagyd lent a sorompót.
A kisvasút felett végülis napirendre tértem, bár ha belegondolok, hogy anyup-apu-2gyerek mennyibe fáj az a kör akkor azért felhorkanok de mindegy!
Ám ha már lehúztok rohadékok, akkor elvárom hogy a vízeséstől 3m re a patakban ne a fantás/kólás üvegeg ütögessék egymást (igen amennyit ott leakasztottatok emberek legalább a vendéglősők dobjanak össze egy tisztaságis csapatra akik óránként fel-le sétálnak és szedik a dzsuvát) továbmegyek ha már lehúztok akkor igenis a barlangig építsetek lépcsőt mert kb fél órás zápor következménye az agyagos eléggé meredek talajon egyértelmű. Nyilván kaland-állatok mint szerény személyem úgyis az ösvényt választja, de ez a hely pont olyan, hogy ide nem csak az jön aki desszantos bakancsban indul el, na ők azok akik vagy fel se mennek vagy esnek-kelnek egy kis zápor után és ott törik össze magukat …
Ja és a barlang. Hát jó persze nem nagy szám egy tűzrakóhely, de egy “itt élt, így élt” 50 szavas leírás 2grafikával lazán elfért volna … bár egriek mesélték, hogy igazából szerencsénk volt, hogy nem volt friss szar a barlangban …

Így kell egy jó kis közös kiruccanást hanyatlökni és afeletti sokk-happeningé változtatni, hogy honfitársaim mennyire mindenhol szemetelő-mindenhova autózó-mindenhova odaszaró-mindenkit lehúzó de cserébe nem szolgáltató népek és mennyire messze is vanna Európátó’.

De volt ami felvidított:
kibővült az én kis zárdában nevelkedettségből eredően nem túlságosan nagy szókincsem
(nemröhög!)

méreges sárkány: “Rögtön a szájbaélvezés után úgy kell tarkóncsapni a nõt, hogy a cucc az orrán jöjjön ki. Amikor felkel, úgy fog nézni, mint egy mérges sárkány.”;
dirty sanchez: “A nõ ánuszából kirántott pénisszel szép barna bajszot rajzolni a szája fölé.”

Ez utóbbinak van wiki linkje is …

Mivel vizuális alkat vagyok elkuncogtam ezeken, főleg az elsőn csak ezért nem dühöngtem végig az egész napot XD

Related posts