Murau

Idén végre újra sílécet is csatolhattam, azért meglátszott a két év kihagyás kb szezon végére szedtem össze magam (nem szitál a térdem, nem izzik a combom, nem hadonászok a bottal -túl sokat), szóval pont jókor jött ez a négy nap Murau meg Péter bá’ okos tanácsai – ami valóban sokat segített, végre nem fér oda egy görögdinnye a térdeim közé, csak mondjuk egy kisebb sárga vagy egy nagyobb narancs. Alakulgat az egy lécen haladás (ha emelgetek akkor nem hátra felé billen a léc ami jó), amitől már csak egy paraszthajszál a külső íven kanyarodás és onnan egy pöccintés a stabil carvingolás … amit nem biztos, hogy meg fogok szeretni de megtanulni meg kellene mégiscsak, ha már ebbe az irányba tendál minden.
Szezonzárásra Murau ideális hely: +10-15 fok, de mindig van olyan oldala a hegynek ahol a pálya ami jó állapotban van, kivéve estére amikor már mindenki hazafelé evickél egy olyan buckásra és szanaszét koptatott feketén aminek én is szégyenkezve indulok neki, de aztán minden nap rájövök, hogy bőven nem én tartom fel a sort. Illetve van minden tudásnak megfelelő pályaszakasz, az evezős libalegelőtől, az ütemesen haladós piroson át, a csapatós siratófalig bezárólag.

Meglepő volt – nekem -, hogy 10 autóból 9 magyar rendszámos volt, amit szerintem a snowboard bajnoskág (big up Marcellnak és Beninek a junior érmekért) se inkdokol ilyen mértékben. Illetve a tény, hogy a környékbeli osztrákok nem hiszik, hogy magyarlanddal bármi baj lehetne, hisz a meg-megszoruló osztrákoktól sorban vásárolják fel magyar cégek a pálya és a hütték üzemeltetését, és valóban, minden hüttében van magyar ember (nem osztrák aki megtanulta, hanem echte magyar) de van ahol az egész kócerájban csak tanut németet hallani a személyzettől. Hálistennek csak a nyelvet vittük a virtust nem, így -még- mindenki kedves, segítőkész, jófej.

Szóval az egyenleg:
Kurvajóidő,
2 nap léc -topspeed 79.3 km/h
2 nap board – topspeed 66.1 km/h
(Tibi jövőre behozom azt az 5-6 km/h -t és odaverlek mind a két szeren de csúnyán!) ;)

p.s.: utána néztem, a topspeed deszkával még így is javulás tavalyhoz képest és akkor még nem is néztük, hogy ideális vax, élezés és hóviszonyok között – mi lenne :D :D :D

Szóval jövöre ugyanekkor, ugyanitt skacok! ];)

Hannover vol 2.

Egyszer régen már razziáztunk a kockaparadicsomban (cebit kiállítás Hannover) -crazy-weekend-was – és most AB kollégával meg újbeszállóként Atilllla úrral rászántuk magunkat újfent. Végülis jó régen indultunk már meg hárman csak úgy akármerre “ahogy régen” … szóval, amúgyis ideje volt.
Indulás stílusosan péntek délután, de most az osztrák+német autópályás unalom helyett a kalandosabb egyből északra fordulást választottuk Prága felé … tehát szlovák+cseh+német autópálya unalom – mindjárt más. Előre látóan egy tálca bomba, családi csomag pocket coffe, egy raklap csoki, egy bála chips, úgy 10 liter zöld tea és víz betárazva.
Délután háromkor indulás, első megálló a Meki az M1 -esen (mert azt már a Nyers is megénekelte, hogy méreg nélkül nem megy ;) ). Második megálló Prága – én valahol a szlovák országban elbóbiskoltam, megriadtam a határon aztán kb Prága előtt fél órával. Vacsora a Svejkben még úgyse voltunk. Nem rossz. Majd Fáradt tagok kilazítása, rövid séta a Károly hídon és környékén (Atti ott nullázta le -igaz nem tökéletes- tripodomat). Nagyon kemény, hogy még éjjel 11kor is tömeg van az utcákon, pedig még igazán nincs túrista szezon.
Aztán kocsiba be a másik kettő a fejére húzza a takarót, éjjel kettő felé az órára pillantok, azt mondja a kompjúter, hogy van még 100km -re elegendő benzin. Remek. A következő német tábla meg közli, hogy 87km -a következő tánkstelle. Az annyira már nem remek. Mindegy abszolváltuk a kutat és még volt több mint 20km megtételére elegendő benzin, ami éjjel háromkor totálisan megnyugtató.
Reggel 4körül a majdnem üres parkolóban nagyjából ugyabba a fasorba parkoltunk mint három éve, rutinosan elővarázsoltuk a takarókat, kispárnákat és be is fordultunk egy szundira.
Azért nagyon sokat számított, hogy idén bő három órával korábban indultunk, sokkal kevésbé voltam szétesve reggel.

A kiállítás nem volt akkora jóság mint három éve. Nem mondom, hogy csalódtam de nem is estem hanyat egyszer se, nem láttunk semmit amire azt mondod, hogy na mostantól majd nézem a boltok polcait, hogy mikor jelenik már meg. Nem volt rossz persze – oké volt. Pont.
Persze az arra fogékonyak, szakajtó szám gyűjtöthették az ajándék tollat, postitet, gumicukrot éppen csak üveggolyót nem osztogattak.
Hazafelé már nem akkora vigyorral szál be az ember az autóba, tudván, hogy az ide 1000km vissza is 1000km lesz. Még dojcslandban betértünk egy supermarktba és kerítettünk szendvicsre valót (egyébként elképesztő, hogy a helyi közért saját márkás kajája mennyivel finomabb mint nálunk a helyi közértek saját márkái). Viszont nem álltunk meg Prágába, csak kétszer tankolni meg pössenteni és hipp-hopp éjjel kettőre itthon is voltunk.
Sokat segített a vasárnapi énem összekaparásában, hogy ezúttal nem sikerült utána csapnom egy síelést másnapra – dehát ne legyen telhetetlen az ember, Murauig úgyis már csak kettőt kell aludni … :D

Azért zsír volt: a három hülye kinomádkodta magát, sokat röhögtünk, szerintem pont mindegy volt merre indultunk – móka volt és kacagás …