Tehát a múlt hétvégén volt egy bikemaraton, íme annak története:
Az úgy kezdődött ugye, hogy Rozsdás dokinál volt. Kiderült, hogy az én feltételezésemmel ellentétben az első fék adta fel. Állítólag koszos is volt a fékfolyadék -de nagyon- meg fel is vizesedett, ennek köszönhettem, hogy megállt hipp-hopp az út kellős közepén az első kerék és onnantól fogva már csak síkítani volt hajlandó. Vagyis behúzva maradt a fék -nem kicsit- és így csináltam egy kb 20 méteres fékcsíkot első gumival az első csatorna fedélig, ahol óvatosan az oldalára fektettem a motort finoman tompítva az erőhatásokat könyökkel és csípővel illetve a bukósisak oldalával, és onnan pedig egy mégegyszer akkora karcolást is raktam (graffiti) az aszfaltra bukókerettel. Hát mit mondja, hálistennek akkor történt amikor és nem 20-30perccel korábban az autópályán vagy még azelőtt picivel a mátrai szerpentinen mert akkor most nem lenne ki írja ezeket a szórakoztató sorokat.
Lényeg a lényeg, gondos kezek (Tibi bá’nak big respect meg dánkesőn) helyrepofozták a járgányt így múst szombaton rajthoz állhattam.
A túra számokban:
szombat reggel 6kor csörögtt a vekker és vasárnap este úgy 9:30 felé értem haza, összesen 1600km nagyjából 37 óra a teljes idő otthonról indulástól haza érkezésig , ebből kb 28 óra a tiszta motorozás. Tisztességesnek mondanám.
A túra szavakban:
Szóval az úgy kezdődött, hogy a start Kőszegen volt, de nekem nem volt módomban lemenni péntek este (gálya), így szombat hajnalban 6kor megriadtam és 7:30kor nagy sikeresen el is indultam Kőszegre. kb 10:30 ra le is értem.
BP – Kőszeg – 240km. Össz. km: 240km / 3:00 Össz. idő: 3:00
Nevezés és ‘reggeli’ után pontban délben el is rajtolt a mezőny 10perces késésekkel miénk volt a 7es csapat (a 9ből) és a 8asok volt Tibi bá’ ék.
A verseny összekötő és speciál szakaszokból állt:
Az összekötő szakasz hosszát és a javasolt átlagsebességet is ismered és az itiner szöveges, tehát le van írva, hogy hol merre kell fordulni, mit kell csinálni. Az összekötő szakasz nem mért szaksz, csak szórakoztató módja a starhelyek közötti közlekedésnek.
A speciál szakasz hosssza és pontos célja ismeretlen. Van egy kötelezően tartandó átlagsebesség hozzá (amit az adott szakaszra jellemző az adott ország(ok)nak megfelelő Kresz beteratásával határoztak meg). Az itiner pedig csak a fordulópontokat adja meg (pl a következő körforgalomban a 2. kihajtó, vagy a következő lehetőségnél fordulj Oberwart felé jobbra, vagy a kereszteződésnél a temető felé fordulj). Mivel se a teljes szakasz hosszát nem ismered se a fordulópontok közötti távolságokat (lehet 10m vagy 20km is, sőt), ha valahol benézel egy jelzést (vagy nem veszel észre) akkor iszonyat módon el lehet tévedni. Onnantól fogva pedig borul az átlagsebességed, mert a versenybírók azt adott (előre ismeretlen) helyeken ellenőrizhetik, illetve a szakasz elején és végén felírják a start-érkezési idődet. Pont ezért ha el is kóricálsz és visszamész a saját GPS -ed átlagsebessége már nem lesz mérvadó mert az az általad megtett időt és a távolságot osztja viszont a versenybíró a pontos szakasz távolságát és idejét osztja.
A pontozás úgy ment, hogy a sepciál szakaszra büntető pontokat lehetett kapni, ha lassabb vagy az előírnál akkor km/h -nként 1-et, ha gyorsabb akkor 2 -őt, valamint volt még egy kvíz és egy start ügyességi teszt amire szintén büntető pontokat lehetett kapni, hibák esetén.
Nyilván a cél a minél kevesebb büntető pont volt.
A rajt ügyességi akcióval indult, 10m 1perc alatt lábletétel nélkül, itt Atti kolléga összeszedett egy lefulladásból indulást lábletétellel – tehát megvolt az első minuszpontunk.
Az első szakasz összekötő szakasz volt.
így megvártuk Tibiéket és együtt indultunk. Igyekeztük a csapatot összerázni és kipróbálni a technikát (rádiók a sisakokban, GPS -ek, itinerolvasás, kinek mi legyen a feladata), így tartottuk az előírt átlagsebességet.
Kőszeg- Marizell – 157km. Össz. km: 397km / 3:03 Össz. idő: 6:03
A második szakasz speciál szakasz volt, az előírt átlag 63 km/h.
Ezt az etapot nagyon jól sikerült hozni, gyakorlatilag eltévedés nélkül végigmentünk rajta, két 1200 -as hegy volt benne és saját mérés szerint 63.9 -es átlagot csináltunk. Még a mekibe is volt időm bekapni egy hambit utána, regebéd gyanánt, bár már délután 4óra volt.
Illetve gonosz elégtétellel vettük tudomásul, hogy az egyik csapat bekavart Grazba ami egy plusz 40km -es kerülő volt nekik, reméltük így már utolsók nem leszünk. Később ha jól tudom ők sajnos fel is adták a versenyt.
Marizell – Fürstenfeld – 145km. Össz. km: 542km / 2:16 Össz. idő: 8:19
Összekötő szakasz jött.
Együtt vágtunk neki a másik csapattal ami nagyon hasznos volt, végülis együtt gurultunk haverokkal meg több szem többet lát. Közben ránk is esteledett, néha szemerkélt az eső is, így nagy erőkkel nekiláttunk öltözni és kicsit aggódtunk az éjszakai szakaszok miatt. Illetve mivel mi meglehetősen komótosan vettük az összekötő szakaszokat a mezőnytől alaposan lemaradva érkeztünk már meg Bad Vös -be, gyakorlatilag a mezőny mögött egy órával voltunk már most is. Ugye a startnál 10percenként indítottak minket, de a csapatban senki se volt az az aggódós fajta.
Fürstenfeld – Bad Vös – 128km. Össz. km: 670km / 2:16 Össz. idő: 10:35
Így már kicsit késve startoltuk el a harmadik szakszt (nyilván a szintidőnket ez nem befolyásolta csak leszakadtunk a csapattól) ami megint speciál szakasz volt. Az előírt szintidő 53km/h.
Az elején elején benéztünk egy elágazást (mert nem volt kirakva a megefelő helységnév tábla csak jól eldugva – sunyi kis trükk volt a rendezők részéről, dehát erről szól ez a verseny). Így iparkodnunk kellett, ment a rádióban a matek, hogy a saját átlagunkat mennyivel kell emelni, hogy a kötelező átlagot tudjuk hozni. Aztán a Fertő tó nyugati partján megint lyukra futottunk, de megtaláltuk a helyes utat – utólag kiderült, hibás volt az itiner. Ennek ellenére, néhol picit szabálytalanul közlekedve ]:) – néhány szerpentinen meg nagyon is betartva a megengedett maximumot. Sikerült visszatornásznunk az átlagog 53.3 -ra majd kicsit feljebb, hogy az elveszett időt ellensúlyozzuk. Sajnos ennek ellenére az itiner hiba miatt ezt a szakaszt később nem pontozták, pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyire hoztuk a helyes időt és mit csináltak a többiek, hiszen Tibiék is mesélték, hogy kis kavirnya után a helyes útra fordulva láttak másik csapatot nyélgázon az ellenkező irányba csavarni.
Elvile ezen az etapon volt egy menet közbeni bírói pont is amit az osztrák rend őrei éjfélkor felszámoltak így mi nem találkoztunk velük, de nem is számított, mivel a szakasz az itiner hiba miatt nem került bele a pontozásba.
Bad Vös – Kőszeg – 174km (nekünk ennyire jött ki). Össz. km: 844km / 3:16 Össz. idő: 13:51
Kőszegen éjféltől egy órás pihenő illette a befutókat, mi éjjel 1 után érkeztünk de jófej volt a konyha, nem ágáltak kaptunk forró levest és az egy órás szünetünket is megtarthattuk. Illetve itt volt az 5kérdésből álló teszt is, minden hibás válasz egy hibapont. Ha jól tudom elég satnyán két hibát vétettünk (Tibiék egyet)
Így éjjel 2kor mentünk tovább a következő összekötő szakaszra.
Ez már egy jóval viccesebb szakasz volt, alapvetően rövidnek ígérték (100km) ezért nem tankoltunk – minden start eddig benzinkúton volt, de a kőszegi kút már zárva volt és mi úgy gondoltuk, 100km még belefér mindenkinek így nem mentünk át Szombathelyre, hisz már így is szorított az idő. Hiba volt. Viszont mivel idő minuszban voltunk, megint összeálltunk a 8asokkal és nyomtuk neki tempósan, ami ugye nem jó a fogyasztásnak. A legkisebb tankos yamaha meg is adta magát egyszercsak. Előkerült a gumislag, került egy liter benzin műanyag flakonba, de sok idő elment vele. Aztán elfogyott a liter benzin és még mindig volt hátra kb 20km, ezért ketté szakadt a mezőny, egyikünk hátra maradt vontatni – vagyis inkább tolni (nagyon mókás ám rettentő szabálytalan és veszélyes utas lábtartónál lábbal taposva előre tolni egy másik motort miközben a megtolt jármű kormányosa nagy erőkkel igyekszik tartani az optimális távolságot ellenkormányzással és lögdösődéssel) a többiek meg mentek amíg van nafta. A célon lévő kút persze zárva volt mert jó osztrákok nem vacakolnak éjjel, zárnak minden kutat – útközben is, de találtunk egy automata kutat így én megúsztam, bár már takarékon voltam – kb 2literem maradt. Szóval elveszítettünk úgy még egy órát, és bazdmegoltunk egy kört szegény szervezőkkel, hogy nem normális, hogy egy versenyt túramotorokra terveznek, hisz nem minden motornak van akkora tankja mint egy autónak – sőt. Kész röhely, ha nem lennénk ekkora késésben akkor is sansztalan lenne a továbbindulásunk kut hiányában -merthát az személyes szerencse és nem szerverzői zsenialitás, hogy út közben volt egy darab automata kút. Nyilván erről az a két srác ott semmit se tehetett, de valakit muszáj volt lehurrogni, abban a koránt sem nyugodt és kipihent állapotunkban. Nem baj, mire a startra értünk már nyitott az osztrák kút is. Így már 2óra minuszunk volt a mezőnytől, de volt redbullom meg mindenki tudott tankolni aki akart, az is aki nem
Kőszeg – Fürstenfeld – 108km. Össz. km: 952km / 2:44 Össz. idő: 16:35
Ismét speciál szakasz jött, az volt az itiner, hogy 55km/h -t kell tartani.
Itt már azért jelentkeztek a fáradtság jelei mindenkin, ekkor hajnalodott és a hajnali pára se tett jót a közérzetnek – akárhogy öltözködtél nagyon hideg volt, az az igazi rohadt nedves hideg, egész éjjel nem fáztam de reggel igen, minden párás volt, párásodott a sisak, áthült a kesztyű tök mindegy felvettél-e bele bélést, nejlon kutas kesztűt, minden ami nem vízálló nyirkos tapintású volt, minden bajod volt. Áldottam az eszemet, hogy még reggel felvettem két zoknit arra egy nejlonszatyrot és arra egy harmadik szoknit – nem kis szaga volt a lábamnak hazaérve, de amíg az ember lába nem fázik addig nem fázik az ember se igazán. Illetve az új vízálló ruházat is jó szolgálatot tett, bent tartotta a meleget a ruha alatt, alapvetően csak a kéz és a sisak résznél volt szar … értsd csak szar volt nem elcsigázott a helyzet – meg hát mégiscsak lassan 24órája fent voltunk.
A szakasz felénél találkoztunk pálya bírókkal akik kérdezték, hogy mennyi az átlagunk, mondtuk, hogy hát jelenleg pont 55.9 – mondták, hogy remek, mostantól a mi új kötelező átlagunk 49 legyen. Frankó. A szaksz végét be is hoztuk 48.7 -el eltévedés nélkül.
Egyébként ez volt a leghegyesebb szakasz, nagyon élvezetesen lehetett motorozni és kellett is mert nagyon dolgozunk az áltagra mivel az ellenőrző pont után erősen belassultunk az előírthoz képest meg, amíg nagyon mész addig dolgozik benned az adrenalin, tehát nem alszol el.
Fürstenfeld – Bromberg – 99km. Össz. km: 1051km / 2:02 Össz. idő: 18:37
Bromberg – Bad Vös – 75km. Össt. km: 1126km / 1:44 Össz. idő: 20:21
A következő összekötő szakaszra megmondom őszintén nem emlékszem.
Nem vártak meg mindket a 8asok mert mi még tetvészkedtünk a kúton, redbullt öntöttünk magunkba miegymás. Én már eléggé fáradt voltam és nagyon sok volt a hegy. Állandón kanyarogtunk és én már csak vártam a végét. De ezzel mindenki így volt már szerintem. Mindenki túl akart már lenni rajta. Ez volt a holtpont szerintem mindannyiunknak. A fáradtság jelei is erősen mutatkoztak: volt egy hibás előzésem, mert én azt hittem az index nekem szól és mehetek, de kiderült, hogy csak kint maradt, de vissza tudtam bújni centiken múlott. Egyszer kétszer kaptam magam azon is, hogy hopp billen le a fejem, akkor nem volt mit tenni fel kellett nyitni a sisakot, hogy verjen fejbe az a rohadt nyirkos hideg. Meg egyszer volt egy nagy parajelenség is: egyszercsak azt éreztem, hogy minden frankón a helyén van (tehát a táj a motorok a forgalom minden éles és látszik) de az utat hopp megrántották és csak elmosódott csík lett belőle. Hát beszartam. De nem baj mert utána az adrenalin megint ébren tartott 20percig és azzal be is értünk a célba. Egyből vettem két bombát meg egyett az útra.
Bad Vös – Mariazell – 104km. Össz. km: 1155km / 1:46 Össz. idő: 22:07
Az utolsó szaksz szintén speciál szakasz volt 55 km/h -s átlaggal.
Az első fele a leghegyesebb rész az egész versenyen, három 1000m körüli csúcs is volt, és a felénél megint találkoztunk versenybírókkal. Sajnos nagyon rosszkor éppen eléggé lent volt a szintidőnk a hegyek miatt nehéz volt jól összejátszani. A lekérdezéskor 52.4 km/h – itt biztos, hogy veszítettünk pontot. A szakasz hátralévő részére 67 km/h -ban írták elő a szintidőnket, amit a végén egész jól sikerült teljesíteni, de ebből az etapból sincs meg már sok emlék, annyira emlékszem, hogy azokon az utakon már jártam és nem nagy, de nagyon meredek hegyek voltak, szegény Rozsdás sokszor kínlódott és egyest kellett csapni akkora hajtű kanyarba csavarodtunk felfelé. Ennek ellenére igyekeztünk nagy tempót menni, hogy ébren maradjunk – minden motoron lehetett látni, hogy már nem úgy megy a szekér, elszámolt kanyar ívek, béna előzések, elváltások sorozatban). Úgy terveztük, hogy a cél előtt majd gurulunk és hagyjuk elkopni az időt. A határon (pont a senki földjén a két határállomás között) meg is álltunk biológiai szünetet tartani (pisi-kaki-cigi), majd 68.4 es átlaggal indultunk tovább, hogy Kőszegre beérve pont 67 legyen az átlag. Csak azt nem vettük észre, hogy az itiner szerint pont a határ túloldalán lesz a szakasz vége nem az étteremben így újabb pontokat veszítettünk, de ez nekem már a “pont leszarom hol a vége” stádium volt. Begurultunk a célba (kb 3-3.5óra minusszal öcsém) aztán felkiáltottam magamban: kávét – kaját ide bázzeg vagy vér fog folyni!
Mariazell – Waldbach 96km Össz. Km: 1251km / 1:51 Össz. idő: 23:58
Waldbach – Kőszeg 69km Össz. Km: 1320m / 1:04 Össz. idő: 25:02
Fentiek tudatában, az eredményhírdetéshez úgy mentünk oda, hogy “na jó reméljük nem utolsók lettünk, mégse mi voltunk Grazba” (hehehe).
Aztán, ahogy sorolták a 9-8-7 -os helyezetteket megnyugodtunk, hogy a középmezőnybe vagyunk. Aztán amikor elsorolták a 6-5-4-3 dik helyezettet meg voltunk róla győződve, hogy valami miatt diszkvalifikáltak minket.
Aztán bemutatták az első helyezettet a 8as csapatot (Tibi bá’ big repsect, nagyont mentetek) ha jól emlékszem 15 vagy 16ponttal, én már indultam is vissza az étterembe a kajámért de gyorsan kihírdették a második helyezettet 17 hibaponttal – ami bizony mi lettünk. Ráadásul ugye tizenpár hibaponttal (az első helyezettől pár pontnyira – ugye az elején az Atti lábletétele meg a rosszabb kvíz nélkül még döntetlenre is lett volna esélyünk szerintem) úgy, hogy a harmadik helyhez már 31 hibapont is elég volt.
HOPPÁCSKA HOPIKA!
Odavertünk 7 túramotoros BMW -s csapatot a két “kis” 650 -es yamahánkkal amiből az egyikből még a benzin is kifogyott. Nem mondom, rendbe tette az önértékelésemet (bár mondják, azzal sosincs komoly gond) Persze azt el kell ismerni, hogy a harmadik csapattag 1200 -es BMW -vel jött, szó se róla, biztos ő ment a legtöbbet erre-arra felderíteni, meg húzta a csapatot felfelé a szerpentineken – nézte a kanyarokat, hogy nekünk ne kelljen visszaváltani hanem lendületből lehessen mindenen átmenni különben még most is ott kolbászolnánk üvöltő kettesben. De akkor is nagy motorokat raktunk magunk mögé. Igaz Tibi bá’ ékat nem. Dehát őket nem is lehet, majd a sípályán
Hát ilyen egy 24órás motor maraton. Egyszóval khúrvajó!
Ezt követően elfogyasztottuk délután 4kor a 12órás befutóra tervezett ebédünket és én még úgy gondoltam, hogy na akkor azzal a lendülettel haza is csűrök mielőtt teljesen bepunnyadok mert akkor aztán tuti nem ülök motorra.
Szóval felcsaptam magam Rozsdásra irány Győr aztán az autópálya. Odafelé lenyomtam egy lendületből az egész utat, visszafelé négyszer álltam meg pihenni meg energia italt inni. Rájöttem, hogy egy-egy redbull kerek 20percig tart magamnál utána vége van a hatásnak. Szóval figyelni kellett az időt.
Egyszer Szombathely után nem sokkal, akkor azt mondtam magamnak, kell a tankolás és akkor lehet nyomni.
Másodszor Az autópálya felhajtó előtt 1km -el – na ott TÉNYLEG szarul voltam- leülltem egy buszmegállóban és néztem magam elé meg pihentem kicsit, megittam a tartalék italokat és tudtam, hogy ha nem érem el az autópályát rövidesen akkor nagy a baj, mert az országút nem tart már ébren a tögymörgés a tömegben és nem mertem már virgonckodni mert tudtam, hogy nem ugyanazok az érzékszerveim mint egy nappal korábban).
Aztán jött a pálya, ki lehetett húzni csutkára, megnyitni a szellőzőket a ruhán, széles a sáv – beállni középre húzni neki és a huzat ébren tart ha meg nem akkor van hely sodródni. Az autópályán még kétszer azért megálltam a 20perces redbullozásra – de hazajöttem, igaz nem a legjobb szintidővel meg szerintem nem is akarnám azt a végét mégegszer az életben megcsinálni:
Kőszeg – Budapest 240km Össz. Km: 1560m / 3:30 Össz. idő: 28:32
Ha azt vesszük alapul, hogy szombaton reggel 6kor keltem és vasárnap este 20:30 kor értem haza, akkor az eltelt 37 és fél órából 28 és felet motoron töltöttem ez alatt megtettem majd 1600 km -t … szerintem ez így egészen rendben van.
Csináld utánam, de ne halj bele!