Két hete csütörtökön megtörtént az első műszak vizsga: elmondtam mindent amit magamtól el kell tudni mondani (indulás előtt ellenőrzöm: fékek, kormány, világítás, kerkek) hiba nem volt. Okosan válaszoltam a a plusz kérdésre. Megcsináltam mind a 3 gyakorlatot DE a legvégén az erős fékezésnél csúsztam kb 0.5m -t. Ez szájhagyomány szerint kizáró ok. Szájhagyomány szerint, mert az oktató mondta, viszont a kiosztott vizsgalapon, az “azonnali bukás kritériumai” sorban nem szereplet sőt ismerünk olyat aki ugyanígy csúszott és átment.
Egy abszurd világban ismernénk olyan embert, aki előtte csúsztatott 5000forintot és vígan húzott 2méter fékcsíkot és átment teli pofával vigyorogva. Egy abszurd világban.
Múlt csütörtökön megint megpróbáltam. Másik vizsgabiztos. Minden ugyanúgy zajlott (hibátlan kötelező tétel, hibátlan húzott tétel, hibátlan formagyakorlatok), azzal a kivétellel persze, hogy átmentem – bár szóvá lett téve, hogy erőtlen volt az utolsó gyorsítás. Nyilván valamibe bele kellett kötni – de az is lehet, hogy a múltkori csúszásos eset után már nem akartam annyira húzni, hogy tut megálljak.
Egy abszurd világban a vizsgabiztos előre szólt volna, hogyha nem akarok bugdácsolni pszlicsáré hülyeségeken egész hónapban, akkor ennek a vizsgabiztosnak lehet csúsztatni 5000 -et és akkor csak úgy bukok ha konkrétan taknyolok. Egy abszur világban úgy tettem volna, igaz akkor a végén amikor kommentárt kaptam volna, akkor közöltem volna, tiszta szívből: “kifizettelek köcsög, kussolsz és írod alá az okmányt nem parádézol itten flegmán – kurvám vagy megkaptad a pénzed, táncolsz reggelig”. Ilyet nem mondtam, mert nem egy abszurd világban élünk, hanem Magyarlandon …
Pénteken megyek forgalom vizsgára – addig még gyakorlások vannak …