Most komolyan, képzeld el Charlest kinek a családjában minden férfi felmenője már Lord Nelson óta a union jack alatt hajózik.
Szóval Charles egy viharos napon nekivág a Newcastle melletti South Shieldsből valami közepes szállítóhajónyi árúval Hamburg felé a fritzekhez, de ugye nem ő az első akinek balsors jut, vihar, süllyed a hajó, igazából a tat felett csapnak át a hullámok, a fedélzeten lévő rakományt már fél órája a vízbe lökette, a legénységet a minimumra csökkentette a többit kiparancsolta csónakokba.
De azért ő mégiscsak sokadik generációs vén tengeri medve, szóval a mi jólfésült Charlesunk megpróbálja a hajót ‘lábon’ elvinni egy kikötőig. Mindent megpróbál. Vadul rágja a pipája szárát, szorítja a kormánykereket, aggódva lesi a süllyedés mértékét, számolgatja eljutnak-e a partokig … és közben vadul rádiózik:

… miközben:

El tudom képzelni, ahogy ezután a rádióra mered, áttolja a csutorát egyik szájsarkából a másikba majd vállat rántva teljes lendülettel jól megtekeri a kormányt miközben az orra alá dünnyög: “inkább a franciák, vagy a hollandok” … és a hajó orrát DNY-ról DK -i irányba fordítja.

Ilyen árvízes időkben dunaparti étterembe a következő módon kezdeni a telefonbeszélgetést melynek célja az asztalfoglalás:
“Jónapot kívánok, tessék mondani a Duna belátogat önökhöz?”

Ennél már csak az lenne a meredekebb, ha a konkrétan rákérdeznénk, hogy “Nehari, most is a kezedbe a vödör”