Az elmúlt két hétvége siklóernyőzéssel telt, szóval van már 10+ normális felszállásom és érkezésem meg jópár elcseszett startom. Bele tudok futni (ideális szélviszonyok között) és fel is tudom húzni a kupolát (ideális szélviszonyok között). Szépen magam fölött sárkányrepülőként nem tudom még rendesen táncoltatni. De annak is eljön az ideje. De a lényeg, hogy az ejtőernyő mellett a siklóernyő is tetszik jól.
Szerintem sokkal kezesebb egy tanuló siklóernyő mint egy tanuló ejtőernyő (nyilván másra való) – szóval leszállni vele lényegesen “egyszerűbb” viszont, hogy jól akarod csinálni (értsd nem egy tanuló dombon sétálgatni meg emelgetni) sokkal többet kell tudnod szelekről, felhőkről, termikekről miegymásról. Annak is eljön az ideje … de tetszik az tuti.
Na de hazafelé a városba megérkezve, az Alsóhegyi úton előadtam -vagyis Rozsdás adott elő- egy kardánberagadást, ami kb annyi, hogy 50 ről nullára állt a hátsó kerék pikk-pakk, nagy csikorgások meg csörömpölépsek közepette el is taknyoltam ahogy a nagy könyvben meg van írva. De nagy pirospont a környéken lakóknak, mert bár autó nem is lassított egy se, a zajra kijövő lakosság segített a motort levonszolni (mert a kerék nem forog) az útról, sőt az egyik úr még haza is fuvarozott – szóval big up mindenkinek aki a Gellért hegyen lakik! Van két zúzódás meg horzsolás (csípő és könyök), meg egy szakatt gatya és a motoros jókaómon is van egy extra szellőző nyílás (nem bág hanem fícsör), de saját lábom távoztam ám motor nélkül, és legalább nem döglöttem meg.
Hogy pontosan mi volt a gond, azt majd holnap napvilágnál kiderítjük, az tuti, hogy szépészeti problémák biztos vannak: törött indexek, lámpakonzol miegymás). De a Mátrából jöttem haza, szóval ha ezt a 3 -as úton adjuk elő, vagy mondjuk előtte a szerpentínen ahol amúgy is erősen morfondíroztam, hogy otthagyom a konvojt és az utasokkal vánszorgó sporttársnál és ütemesebben -de persze szabályosan!- döntögetem meg a kanyarokat, vagy mondjuk még utassal vagyok, akkor bizony több pityergés lett volna
Hát ettől izgi egy hétvége igaz-e, nem a Dagályban dögléstől …
u.i.:
na látod Zsó’ ezért kell a hosszú ruházat motorra
meg a bogarak miatt
meg leégés ellen …