Összefúj a szél valakivel a buszmegállóban, liftben, egymás mellé kerültök a boltban a várakozók között. Beszélgetni kell, de nincs miről, nem vagytok jóban, nem ismeritek egymást túl jól, éppen csak nincs kedvetek csacsogni, egyikőtöknek éppen 1000 gondja van … akkor jön a kínos hallgatás. Liftben bután egymásra vigyorogtok mert nincs hova máshova nézni, minden más helyen élénken nézelődtök, még a klotyópapír vonalkódját is végigolvassátok, jó lassan, vagy elkezdtek telefont babrálni (iPhone előny – fontoskodó fejjel is lehet sodokuzni és közben úgy jár az ujjad mintha 100 e-mailt írtál volna meg!!!).
Vagy úgy gondoljátok legjobb védekezés a támadás, ha a másik kérdez akkor vagy nem tudtok frappánsat válaszolni, vagy hülyeséget fogtok. Vagy csak nem akarsz lenni az aki gondolkozik azon, hogy “na miről beszélgessek most vele”, vagy egyszerűen az egyikőtöket nagyon zavarja a csend és közléskényszere van, de nincs mit mondania.
Tehát megpróbálja szervából eldönteni a meccset és ászt adni; így kérdez aljasul:
– Mizu?
Laza, könnyed, közvetlen és barátságos kérdés – megússza az egészet és még gondolkoznia se kell …
Gyilkos mi? Végülis tök jófej, beszélgetni akar, csak nincs mit mondania … agyaljon a másik, hogy beszélgethessen, vagy úgy fog elbúcsúzni mint egy hülye aki még egy ilyen laza kérdésre se tudott mit mondani, csak annyit, hogy “ááá semmi” -ami gyakorlatilag olyan visszaadása az ásznak, mintha felpörgetnéd a labdát a pálya közepére, és persze jön is egyből a lecsapás: “az nem sok (tökfej)”.
Persze minden ászt vissza lehet adni, de azért ezen a mizun mindig mosolygok, ha megkapom és gyilkos mosollya adom (vissza)