A második síelős idényemet már az azóta -számomra- ikonná vált kék-szürke TheNorthFace kabátomban nyitottam meg annó 2004/05 ös télen. Valamikor 2004 október környékén vásároltam – annak idején hatvan valahány ezer forintért. Ez annó valahogy úgy festett, hogy beleöltem amim a célra volt és beleszponzorált a család a közelgő jeles ünnepek alkalmából. Fenti kabátot azóta is imádom, de az anyaga már nem az igazi.
Szakadoznak a varrások, elromlott a zip-zár, pereg a belső hővisszaverő rétege és már nem is annyira tökéletesen vizálló … szóval kezdi megadni magát a kabát. Az elmúlt 5év és 4síszezonban ez volt A kabátom szeptembertől márciusig. A bélése még még mindig hibátlan (melegítő felső gyanánt hordom – mivel kivehető és egy teljesen korrekt ruhadarab). Feltételezem a müanyag cucc vagy azért öregedtek ilyen gyorsan mert erős igénybevétel alatt volt, vagy ez is olyan mint a siklóernyők kupolája, hogy a magas fekvésű helyeken lévő erős napfény (UV) kikezdi az anyagot …
Ma megvásárlásra került az utód. Fel se merült a másik márka lehetősége – igazából megnéztem pár kabátot de csak azért, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet. Ez vérnarancs-sárga. Pont azokkal a tulajdonságokkal lett több ez a kabát mint az elődje, amik nekem is hiányoztak ennyi használat után. Ilyen zseb, olyan tartó, amolyan kis bizbasz. Minden rajta van. Tökéletes. Reméljük bizonyít is. A bélése is patent, de ez már nem hordható külön ruhadarabként mert ronda.
Mókás tény, hogy most ugyanabból a tipusu kabátból M eset vettem míg 5éve XL -et vettem. Ez a mostani kb 1 – 1.5 cm -el rövidebb viszont vállban, hónaljban és ujjhoszban az XL -es most annyira nagy lett volna, hogy nem volt bevállalható – az M es viszont pont passzol (ugyanazon a felsőruházaton – mert nyilván a legpufibb melegítőmben mentem megnézni a kabátot).