övtáska RIP

szétesett az övtáskám (egész pontosan a bringázós övtáskám) … igazából amikor elkeztem túrabringázni (pontosítsunk, amikor anyu először elengedett nehéz szívvel és mehettem ki a nagyvilágba értsd Velencei tó, Balcsi stb. bringával …) és megvettem minden hozzávalót, akkor nem voltam elersztve rettentően pénzmaggal -nem mintha most felvetne- éshát elrohantam a skála-piacra (budai gyerek hol vásárol … ) és megvettem az elsőt ami nem volt TÚL gagyi és belefért a büdzsébe (akkoriban az övtáskát még csak a gyúrni járó izomagyúak hordtak szigorúan bő melegítőgatyához, és akkora telefontartó van rajta amiben egy 5110 es kacagva elfér merthogy az akkor új modell volt …). Aztán a szívemhez nőtt, megszoktam, mindennek megvolt a helye benne és jól szolgált majd 10 éven át. Hozzászoktam, még meg is varrtam, többször is ( !!! ) … de most végleg romjaiban van: eltört a csattja szétszakadtak a belső válaszfalak, már jóindulattal se lehet övtáskának hívni … egy roncs lett szegény … hát igen már az a bringám sincs meg amivel egyszerre vettem … de azért szar érzés, hogy ez a ‘társam’ is az enyészeté lett …

ma kiöltözök – van rá alkalom

ma van a Diplomaosztóm … csupa nyüg:
fürdés (a héten már másodszor, pedig nem kéne rendszert csinálni belőle)
borotválokozás (csak a rajongó kislányok miatt … )
fogmosás (a virágok miatt, ne hervadjanak körülöttem)
tiszta zokni (na ezt nem tudom miért, de rám lett parancsolva :) )
áááá az a megfelelni-akarás ami bennem tombol, ez a kis zöld-szemű démon, minél előbb meg kell szabadulnom tőle …
az egyetlen pozitívum, hogy végre felvehetem a vadiúj piros nyakkendőmet :)

lelombozva

Mostanában nem visz rá a lélek a blogzásra …. pedig voltam Prágában (kb 1hete) és az naggyon naggyon jó volt, iszonyat szép, valszeg Budapestet csak azért tartom szebbnek mert hazai pálya :) … de a helyi pincérek rettentő tuskók …
na hát ennyi mondom mostanában nem visz rá a lélek a blogzásra …