Vasárnap megint kisandítottunk Mönichkirchenre. Most már hogy tudtuk hova megyünk hiba nélkül odataláltunk, bár pont Atilllla kapta elő a térképet egy pillanatban mert nem bízott a Saimoni sípályára-visszatalálási ösztönben. A balga!
Atis is megkóstolta a deszkázást – de ő kifejezetten magától akart rájönni a dolgok mikéntjére, szóval hamar -2-f3 felé- magára lehetett hagyni így bejártam a pályát. Hááát nem voltam hanyatesve, a hegytetőn persze szépen sütött a nap és így messzire lehetett látni, de pont egy nap alatt meg lehet unni az egészet és szerintem nincs igazán élvezetes lejtő sem, mert vagy túl lankás vagy elég meredek de rövid és mind a két helyen ‘tömeg’ van … egynek jó volt. Bemelgítésként a nagy turnéra. Mert február végén – ha nem esküdnek össze az elemek akkor kikandikálunk Risoul havas csúcsaira és kb egy hét alatt bejárjuk azt a mindegy 180km pályát amit oda igérnek a prospektusok … Banzáááááááj