CSI – pipa

Megtekintésre került a CSI interaktív kiállítás. Akinek picit is ismerse bármelyik sorozat az tudja miről van szó.
Hááááát. Az alap ötlet jó. Bemécc (időpontra) kapol egyet a három lehetséges bűnügyi színhelyek közül és akkor vizsgálgasd, aztán mész egy szobával odébb ahol stilizált laborok vannak, igazából egyszerű minden mint a faék, az interaktivitást érintő-monitorokon feltett kérdésekkel oldják meg, semmit igazán nem foghatsz meg, (szerintem) túlságosan kézenfogva vezetnek végig a nem túl bonyolult ügyön.
Én vagy interaktívabb dolgot vártam volna el, vagy bonyolultabbat. Vagy gondolkozósabbat. Ez jópofa lehet 14-16évesen ….
Talán ha interaktívabb – akár úgy, hogy több dolgot lehet kipróbálni, mikroszkópok, minták stb, vagy van vezetőd aki profi és megmutatja – felügyelettel de engedi, hogy tied legyen a felfedezés, vagy a ‘kutatás’ kapcsán van rá mód, hogy rossz eredményre lyukadj ki ami a történetben kiderül és vissza kell menned, hogy újra csinálni akkor …
Én az elsőt próbáltam jól beleélősen játszani, mindent elolvastam, feljegyeztem, kipróbáltam, de a felénál már zavart, hogy nem lehet elkúrni … A másodikat is kipróbáltuk de az már érdektelenségbe fulladt, a harmadikhoz hozzá se kezdtünk.

Tényleg a legtöbb időt az előtt a monitor előtt töltötted (volna) el ahol a személyes adataidat kell megadni ahol aztán gondolom kapsz egy emailben oklevelet (kiváló nyomozó vagy mi) meg rengeteg reklámot -feltételezem. (Tényleg a cucc ellenőrizte a címedet és szólt, hogy olyan nincs – előtte viszont csak next-next-next gombokat nyomkodhattam az egész kiállítás alatt … kössssz)
Az ötlet k. jó, a megvalósítás annyira nem. Nem mintha lenne konkrét ötletem, hogy mi módon lehetett volna megcsinálni tutira, de ez így nem volt pöpec. Az interaktív kiállítás témakörben még mindig a láthatatlan kiállítás vezet.

Minden vélemény számít!