Címke: saimonsais

iCAL server

Standalone megoldást keresek arra, hogy SAJÁT szerveren iCAL szolgáltatást tudjak futtatni magamnak. Nem nem akarom használni a googleCalendart aminek van iCAL feedje én a sajátomat akarom futtatni saját szerveren és nem akarok ezért feltenni egy egész CMS -t valamint az OWA se teccik, mert az is macera. Csak külön pár iCAL “feedet” akarok naptárral, esetleg reminderrel és/vagy todolist -el.

Let’s storm the brains mates! :)

2009 – rest of december

Nnno, tehát az utolsó hónapjának krónikája röviden:
A Mikulás hozott egy csomó csokit – faja –
Születésnapom volt (számszerint a “kidérdekelhanyadik” :P), amire NAGYON megleptek jófejek egy lakásomba belopódzós trükkel, számos ajándékkal és azzal, hogy nem mosogattak maguk után :P
Kiderült, hogy EME esemény bűnöse fellebezett a rendőrségi előadó döntése ellen így újabb bírósági köröket kell kivárnom mire lesz végső döntés, tehát ebben a jelenlegi faramuci helyzetben a kárszakértő se dugja oda az orrát a motorhoz egyenlőre …
Részt vettem két igen kalandos céges karácsonyi évzáró rendezvényen
Volt ugye a karácsony, ahol megkaptam és kioszottam a szükséges mennyiségű inget, sálat, sapkát, kardigánt …
Adtam egy nagyon jól sikerült kommunális vacsorát
Beszerzésre került EME helyen már méltatott piros ribcap sapesz, tapasztalatokat majd az első havas élmény után mondok …
Ja és volt egy szilveszeri kiscsoportos buli AB -nál

Photo picker-thinker

Van itt két nap linkje:
Az egyik a daily dose of imagery -n volt: KATT.
… és az urgott be róla, hogy nálunk ilyen épületszerkezeteket miért nem húznak? Pláne nem így (a tetején egyensúlyozó vigyorgó emberrel)? Ez ugye izgalmas, mert a felhőkarcoló-építő ott egy “szakma” – nem az a fajta, hogy “kint a Moszkván fogok 10embert és ma ők az építőmunkásaim”. Büszkék rá, hogy olyan magasan dolgoznak (persze ott még a pöcetakarító is büszke, hogy mekkora supportot nyújt a társadalomnak – ami felfogás nem feltétlenül rossz dolog!!!) és régen csak indiánok csinálták stb stb stb. Persze lehet, hogy ez csak a púder, de innen messziről ez a kép van erről – nekem.
Nálunk egyrészt nyilván nem húznak olyan szintű magas házakat mint USA országában, de amit húznak azt is heggesztett vasrács-háló -> körbezsaluzom -> kiöntöm betonnal technikával csinálják. Nem is tudom ehhez a I gerendás rendszerhez használnak-e egyáltalán betont (mármint térkitöltésre meg az alapozáshoz igen, de arra, hogy a szerkezet erős legyen), vagy ezt csak “kitéglázzák” akármivel azt viszonthallásra. Mert ugye a közfalazás (főleg az irodaházakban) az nincs túlzásba víve – gondolom pont a szerkezet könnyítése végett (ezért -is- tudja a Svájcinéger átdobni a másik acélembert az egyik szobábúl a másikba a falon át). Na mindegy – ezen járt az eszem mézespuszedlis reggeli majszolása közben …

A másik meg csak úgy szimplán egy újabb wow a yummie.hu -ról: KATT

all fine … almost

Tegnap este 7től ma reggel 9ig (két rövid táplálkozási szünettel) sikerült behozni az alvásminuszt, ment volna tovább is dehát … az ébresztésrét köszönet Flexnek és a fosh HTC jének :P

KicsiLány kit hetekkel azelőbb műtöttek (térdszalaggal), hogy engem elgázoltak már bringázik. Ezért én is bepróbálkoztam ma. Hiba volt … a hétfői kosarat is ugye azért hagytam ki mert előtte a kocogás egyértelművé tette, hogy még nem vagyok harcra kész és a mai bringázás is egyértelművé tette, hogy még egy hét pihire tuti szükség van …

kéne

… aludni.
Mármint rendesen, nyugodtan. Mostanában 4-5óra a max. / nap. Aztán megszólal a telefon, mert valakinek hasfájása van vagy csak fel kell kelni. De mindegyis mert ha egyik se akkor is felriadok magamtól (én aki 10-12órákat is elszunyáltam fénykoromban). Kb feleannyit töltök naponta telefonálással mint alvással … röhely

életem leghosszabb instalja

Reggel 8:30 kor került be a CentOS install CD, felment hamar, php, mysql, vnc stb. De aztán Request Tracker és az ő dependenciái. 20:45kor felálltam és azt mondtam; tipli van (így is kimaradt az orosz óra, meg a vacsora) ELVILEG kész. Nem volt merszem kipróbálni. Majd holnap játszunk vele. De kerek 12óra és ennek 90% -a ugyanaz a feladat. Mert az installálás maga már csak 19:00 körül kezdődött, előtte csak a szükséges perl és egyéb modulok összevadászása ment. Igazából annyira furcsa, hogy a fejlesztők nem adnak közzé egy saját csomagot, hogy na srácok ez kell innen szedhető egyben … mindenesetre a napi linuxolásból amit eddig kihagytam azt most 1000 -el pótolom.

sunday

Tegnap Ancsa ugye megírta MSN -en, hogy reggel kapjam össze magam 9:15re új időszámítás szerint. Hát ez ott borult, hogy ugye moziban voltam (kivételesen volt N/A messagem) -a Cirque du Freak: The Vampires Assistant meglehetetősen rendben van. Tehát, reggel villás reggelivel egybekötött lakásbemutatót tartottam, amíg felöltöztem (bár ezt a kommuna másképpen aposztrofálná valszeg). Na mind1 – kocsiba be, mekibge reggelit le, ‘miklósra ki, Atist összekapni, irány Kiskunmajsa. Áztunk egész nap – öregesen. Azt hiszem jót tett, lehet jövő hétvégén is beiktatok valami ilyesmit … mindenesetre a lábam jól alakul. Kiskunmajsa azért nem 5csillagos aquapark, lehet nyáron több medencével elragadóbb, de a gyógyvize jobb mint ahogy kinéz. A szarszaggal azért lehetne valamit kezdeni … (nem a kéne az kénsz, a szar meg szarszagú … vagy fos). Azért jó volt, olyan lassan eltelő nap volt ez, de pont jó … kicsit van csak lelkiismeretfurdalásom az el nem végzett melók miatt. Majd holnap bepótolom, oroszra tanulás helyett … vagy ilyesmi :)