#116

na ma elég volt … holnap biztos hogy egy tapodtadt, vagyis holnap mégis mert este kosár de holnapután biztos hogy egy tapodtat se megyek sehova, egész álló nap semmit se fogok csinálni csak csokit zabálok és brazil sorozatokat nézek elolvasom a story magazint és nem leszek hajlandó 40 es pulzus felé izgatni magam semmi és senki által.

Ma voltam CT leletért, megmutattam az orovosnak aki mondta hogy hát itt minden rendben nem jelenti ki hogy gyógyult vagyok mert azt sose fogja senki mondani de az biztos hogy most semmi jele annak hogy akárcsak egy kis hajlandóságom is lenne ujra megbetegedni. Hát ez van.
Sőt azt is megengedte, hogy lassan fokozatonsa elkezdjek sportolni kicsit … (nem mosolyogtam nagyon a fejébe csak kicsit)

Ja meg jött két foto mélben (előzetes gyanánt) a szlovákiai síelésről. (nem csakazért se linkelem be) … egyiken éppen elterülök, gyakorlatilag 4végtagom 6-7 különböző irányba mert ez még az első napon készült. második foton 2másik arccal viritok aznap este a siklás után a parkolóban – arcom után gyakorlatilag agyhalott lehetek a fáradtságtól (és csak attol és csak akkor ez már elmult – a fáradtság is az agyhalottság is) mert irgalmatlan bamba fejet vágok – pedig emléxem amikor lötték a fotot büszkén akartam feszíteni :))))

#115

Kosár – iszonyu jo volt (főleg azért mert 2-1 re meggyaláztuk Ataman -t és bandáját) megvolt a két csapat teljes létszámban, futtottunk rendesen esett pont elég stb

az első meccset elhozták még ugy is hogy a végén dobtunk 18 pontot mig ők 2őt … (amivel nyertek)
a másodikon rájuk raktunk 6-8 pontos
a harmadikra már nem akartak kiállni (nem birták) aztán megtették jutalmuk 4pontos szívás

ez egy szép nap …

 

mondtam már hogy kinéz egy újabb síelés most Ausztriába (persez még terveződik de én pozitivista vagyok)
mondjuk ahogy a megmaradt koronámból EUR lesz a egy vicc (mármint hogy mennyit fizetek rá) de mindí1

Minap beszéltem egy sárccal, mesélte van neki London ban egy folyószámlája. Mert dolgozott kint és ugyebár ahhoz kellett aztán nem szüntette meg, mikor hazajött hagyott rajta 6-8 Font ot. Az angolok meg azóta is küldök minden honapban (ide budapestre) a számlaértesítőt, az uj kártyát mikor lejárt a régi stb
Én ugy belegondoltam hogy itthon egy számla ha majdnem üresen áll, az havi 20-50 HUF ba biztos belekerül az meg egyszerüen nincs hogy az ember a második kártyáját ingyen megkapja max ha fizet érte. Nekem van egy-két elfekvő számlám, mert szeretem külön tartani a különböző pénzforgalmakat (áttekinthetőbb) és amikor egyik másikat pihentetem és hagyok rajta mondjuk 1000 HUF ot az fix hogy egy év mulva már jön a felszolitás hogy negativban vagyok egyyenlítsek vagy szüntessek. Az Europa ez meg még nem (május 1ig!!! aztán kitör a kánaán … vagy mi)

#114

Azon agyalok miért jo eszkimonak lenni, biztos van annak valami romantikája ha az ember pofájába vágja a szél nap mint nap frissen hullott havat – csak nekem nincs elég időm hogy ráérezzek ezért élek abban a téveszmében hogy az idő most jelen pillanatban szar.
Viszont az is igaz, hogy valamilyen számomra titokzatos ok végett valamiért át tudom érezni mi abban a jo ha az ember egy karibi sziget partján ül a homokban a szörfösöket nézi és a pálmafák árnyékában horpaszt nagyritkán felriad arra ha a fűszoknyás felszolgálólány hatalmas mosollyal az arcán kicseréli a félig elfogyasztott koktélt egy ujra mert elolvadt benne a jégkocka.

#113

ma rajongói levelet kaptam, kiigazítottak egész pontosan … mivel jópár hozzászólással ezelőtt muzikális alulműveltségemet fitogtattam és kijelentettem, hogy nem tudom ki énekelte anno a How Bizzarre c. nótát, de egy Ismeretlen megsajnált és megadta a szellemi táplálékot az igazságot és megosztotta velem a titkot, nevezetesen ez a banda nem más mint az OMC !! örök hála érte

ma megint csak rohangszátam egész nap, és fogok is még. Találtam egy kiváló borboltot a Camponában igy holnap már tudom mit adok az orvosnak …

ja és beszerverződni látszik egy kis síelés most ausztriába. Nem lesz ez igy jo mert iszonyat pénzeket költök lassan erre a sportra, pedig tartalékképzést tervezetem januártól megvalósítani, egészen juliusig hogy aztán a nyáron elköltsem az egészet :)
dehát a hó az hív … és én nem tudok nemet mondani, valószínüleg.

 

#111

van egy játék az a neve hogy AmericasArmy. Igen rettentően arra van kihegyezve hogy csioszlja a nemzeti büszkeséget, olyannyira, hogy ingyé le lehet tölteni a netről mert az Amerikai Védelmi ministérium szponzorálja – de ettől még a játék nagyon ott van … régen játszottam vele nagyon (azokban a sötét modemes időkben de most megint rászoktam az izére), na mindegy nem részletezem aki tudja mi az a MOHAA és főleg mi az a CS töltse le próbálja ki, aztán adjon neki még egy esélyt mert átszokni nehéz de megéri …

Jót kacagtam, oka:
a TV (Vagy az RTL vagy a TV2 msot nem tudom) de bemondta és persze meg is mutatta, hogy hétfőtőll milyen uj arculatuk lesz nekik, és ilyen vagy ehhez hasonló mondatokkal vezette elő:
mostantól felirataink egyszerűbbek és érthetőbbek lesznek … az Önök kényelme érdekében … plusz egy kis seggnyalás hogy a minőség az szempont volt … stb stb stb
ezzel az egész helyzette van pár gondom:
ad 1.
milyen az az arculatváltozás amire fel kell hivni a figyelmet, talán félnek hogy nem vesszük észre (akkor minek költöttek rá) vagy attol félnek hogy ha nem mondják meg hogy az a felirat egyszerübb és jobban érthető akkor nem fogom annak találni?
ad 2.
én TV néző tényleg olyan hülye vagyok hogy még ennél is szimplább rendszert kell bevezetni hogy felfogjam azt a sok baromságot amit rámöntenek netán olyan hülye vagyok hogy nem veszem észre ha a hiradó háttere más milyen? Sőt észreveszem és elkapcsolok mert azt hiszem másik TV adón vagyok : )).
ad 3.
csak én gondolom ugy hogy egy imidzs változtatást ugy kell megcsinálni hogy az szemet szurjon és elégedettséget fakasszon amibe aztán ujabb felhasználok szeretnek bele és nem a régieknek megmondani hogy “honlaptol másszínüek leszünk de ettől még nem rosszabbak sőt hidd el jobbak” (értsd: hidd el keaddves néző mert bizonyíték nincs sok:)) )
ad 4.
igen halkan kérdem én: lehet hogy egy átlag TV nézőnek olyan kurva mindegy hogy milyen a háttér, az izgatja amit mondanak a hírekben de aki meghozta a döntést arról hogy josok pénzért -ami nem a saját pénze- arculatváltozás kell (lett neki ebből biztos százalék is -ami már a saját zsebébe ment- mert nem lennénk magyarok ha nem igy lenne) szóval ez az ember fél hogy nem lesz meg a megfelelő pozitiv visszajelzés hát mesterségesen gerjeszt egy kis pletyákt (mert tudjuk hogy nem az a lényeg mit mondanak hanem hogy beszéljenek -nem is tenném ha tudnám hogy nem vagyok igazi komoly forum:) – ) szóval gejeszt egy kis pletykát hátha lesz jonagy lehetőleg pozitiv hullmáverés egy lényegtelen hir körül ő meg még jutalékemelést is fog kapni és nem kell parázni hogy egy ilyen rossz a döntés miatt megrugdosták …
persze én vagyok a hülye minek nézek TV -t … dehát ember vagyok a legkíváncsibb állatok egyike hát elcsábulok ….

#110

Fel tudnám rugni azt a hülye picsát … arrgh … nézi az egyszerű ember (én) azt a tetü TV -t benne az Ördög maga c. mozit és nem elég hogy tetü reklámokkal bombázzák szét a filmet neeem még szájbavert híreket is kapunk meg idióta információkat és hozzám még mosolyog is az idiótája azokkal a nagy buta szemeivel ….

hát Chriss ezért nem csináltam ma éjjel se semmit, de holnap se fogok semmit se csiánlni estig az fix (délelőtt suli -pedig mennék inkább sielni- délután meg kosár a régi öreg középiskolámban megtanítjuk az uj arcokat hogyan játszották ezt a mi időnkben) de szombat reggelre kész leszek … (i hope)

gáz ha még nem vagyok álmos és tudom hogy 6kor kelek ami önmagában is hosszú órákkal korábban van mint a normális (akkor se mondom meg hány orával)

#109

Ma felhívtak telefonon (itthon vonalason) hogy a kerületben számtech képzések indulnak és igényt tartok e hasonlóra stb. Én persze mondtam, hogy hogyne mitek van mire a felkészült diszpécser mondta hogy végülis azt ő nem igazán tudja ő csak igényfelmér, de ha akarom akkor megadhatom az elérhetőségem (mobil) és azt is hogy engem mi érdekel és akkor visszahivnak a hozzáértők és megaszondják a tutit
A dolog összességében érdekes, nagyon kíváncsi vagyok mit adnak ténylegesen oktatás címén és mennyit kérnek érte. Az 1 dolog hogy mit ér utánna a papír, igazából az nem is izgat pedig azt a telefonos spiné nagyon sorolta hogy ennyi meg ennyi országban fogadják el, ilyen és ilyen szintü stb … ez mondjuk kicsit elbizonytalanított, ha nagyon bizonygatnak akkor nem tul magabiztosak …

ezenkívül ma eddig semmit se tettem csak aludtam … jo jo megnéztem a Széftörök c. filmet (erős közepes mozi) dehát néha kell egy nap mikor az ember semmit se tesz nemde?
Ugyis megérkezett JrChriss áldásos tevékenységének gyümölcse éjjel azzal fogok szórakozni hogy legkésőbb szerdára összejöjjön belőlle valami amit prezentálni lehet …

 

#108

a mai nap nem volt valami fényes – amit tetézett hogy rendesen megrántottam a lábam este kosáron

DE megtaláltram a netne az összes Garfield képregényt 1978 -tol 2002 -ig

a 78′ as sorozatban a kedvencem pedig eme két darab:


szóval mostig ezen vigyorogtam erősen … eztán pedig … ideje valamit tenni ami munkára hajaz mert abbúl ván á pínz …

#107

Szar dolog: kinézek az ablakon és kb annyi havat látok egy kupacba mint amennyit a hétvégén esténként a bakancsombol kiráztam … de ugyanakkor sokkal hidegebb  van …

megtekintettem a Brother Bear – Mackó Testvér c. uj WaltDisney mozit … egész yo, a szarvasokon rommá röhögtem magam.