Hétfőn megvolt az első kontroll illetve varratszedés meg némi véres-szmötyi leszívás egy bazi tűvel (ez utóbbi nem volt egy örömmenet).
Gyorsan faggatóztam is kicsit, hogy egészen pontosan mi is történt az én lábamban; így utólag már érdekel.
Tehát a teljesség igénye nélkül és a hozzánemértésből fakadó hibázás jogát fentartva, úgy vélem a következő történt kb:
nekem a térdem alatt két vágás-szerűség és két lyuk van összevarva, illetve a térdem felett a belső oldalon 4-5 kisebb lyuk is van.
A dolog kb úgy nézett ki, hogy első körben (a már alvó Saimonsais) lábát térd környékén jól felfújták egy speckó folyadékkal ami steril is meg így több hely van a bőr alatt vigéckedni. Gondolom ez olyan zselésebb állagú dolog ami nem spriccelve folyik ki az első kis résen, csak úgy csordogál.
Aztán benyúltak két olyan lapora laporatoskópos izével az egyik ugye a kamera a másik a markológép. Felgrasszáltak vele a combom hátulján -amennyire értettem a térd fölött egy olyan 10centivel kb- és kivágtak egy izomrostot amit amúgy se használ a modern ember már nagyon illetve más izmok át tudják venni a szerepét. Egyébként megkérdeztem, ilyen szalagpótlásra alkalmas izom több helyen is van a lábon – tehát nekem is van még 2-3 dobásom amit nem dobnék meg inkább ha nem muszáj. Szóval ezt a rostot onnan leügyeskedték majd valószínűleg kivették preparációs célra, ami azt jelenti, hogy a rostból egy nagy Y alakú cuccot formáznak, mind a 3végpontra erősítenek egy kis karmos fémpöcköt.
Ezután / közben jön a fúrós brigád és fúr az alsó lábszárcsontom felső végébe egy a combcsontom alsó végébe két lyukat amikenk a csontok találkozásánál a végpontja valahol egészen közel van a már használhatatlan hátsó keresztszalag tapadási pontjához a másik vége meg valahol ferdén ahova sikerül 
Ha kész a lyuk és a preparáció, akkor jön a móka: először az izom darabot úgy befűzik a két csont közé – ehhez kellenek azok a lyukak amik a combon belső oldalán vannak a térd környékén, ott jöttek ki ugyanis az áthúzó madzagok. Ezután az Y felső két szárát bedugták a felső két lyukba a combcsontomon keresztül és áthúzták a szalagot, majd a lyuk túloldalán azt a fém bizgentyűt elfordították (mivel asszimetrikus) így már nem tud visszacsúszni / esni a lyukon. Majd az alsó szárát az Y nak átfűzték a lábszárcsontomban lévő lyukon és végül pozicionálták (gondolom feszesség, beállítása után) egy csavarral.
Elvileg a lyukak nem csontosodnak vissza, hanem olyan kötőszövet fogja benőni mint amilyen például a koponyavarratokat is tartja. (ugye tudjuk, hogy a koponya nem egy nagy golyó, hanem több csontból áll ami kötőszövettel van összeforrasztva). Ez a kötőszövet fogja szépen lassan átvenni a terhelést a fémektől de ez egy lassú folyamat, ha akarnám se vennék ki a fémdarabkákat két éven belül. Utána is csak akkor fogják, ha én külön kérem ezt a műtétet. (Ha nem fáj, hogy ott vannak akkor nem fogom). Ezután szépen visszavarrták a bört, egy kis lyukat hagyva csak amin egy csövön keresztül másnap reggelig lecsordogált minden betöltött folyadék illetve vér ami még nem folyt ki addig.
Hogy miért nem lehet egyből ráterhelni a lábra az nyilvánvaló (szerintem); ha a kötőszövet már körbefonta és “benőtte” az újonan odakerült rostokat akkor már az egy biztos kötés, most még ugye csak annyi van, hogy a rostokat az a “varrás” tartja csak amivel a fém kapcsocskákhoz vannak rögzítve.
Nekem személy szerint a legnagyobb parám ugye, hogy valami rossz mozdulattal ha elszakítottam azt a gyenge kis kötést akkor toszhatom mehetek vissza a vágóhídra – reméljük nem volt ilyen.
Egyébként ezen a héten még tilos ráállni, jövőhéttől lassan újra terhelhető – tehát a műtétet követő 21dik napon dobhatom el a mankót …
Jelenleg így “állunk”
– kell belőni minden nap. Az első legalább 10percig tartott és szó szerint leizzadtam. Itt látszik az emberség: tudom, hogy a kórház hálás ha előre kiváltod és elviszed a szurikat mert alapvetően nekik se áll hegyekben. Nekem nem írta fel a doki időben ezért nem volt. Hozza a nővér a második napon – mondom, hogy akkor ezt most én megtanulnám. Bénázok – tényleg minimum 10percig szaroztam, izzadok, beszúrom kirántom, megint beszúrom de ahogy elkezdem nyomni kijön … kicsi kifolyik. Én egyből – oops bocsi, mire nem lebasznak, hogy ez drága és tessék összekapni magam hanem: semmi baj, ezt meg kell tanulnod, ha elrontod akkor hozok másikat. Nyilván ez a normális, de ha tudod hogy nekik sincs sok, akkor azért mindjárt tiszteletet érzel … hogy azért mert nekik annyi van amennyi az nem a betegeken csapódik le. Maxi respect.